
A magyar–román kormányközi vegyes bizottság által tárgyalt kisebbségi egyezmény aláírását szorgalmazta hétfőn Barcelonában Bogdan Aurescu román külügyminiszter a magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel folytatott kétoldalú találkozón.
2015. április 14., 19:202015. április 14., 19:20
A magyar és a román diplomácia vezetője az Európai Unió és a mediterrán térségbeli országok külügyminisztereinek találkozójának apropójából ült le tárgyalni egymással.
Mint az a román külügyi tárca közleményéből kiderül, a találkozó a két miniszter rendszeres, kétoldalú és európai ügyeket felölelő egyeztetéseinek újabb állomása volt.
Aurescu és Szijjártó többek között a román külügyminiszter május elején esedékes budapesti látogatása előkészítéséről tárgyalt. A román diplomácia vezetője szerint a találkozó fontos a két felet érintő közös ügyek nyílt és átfogó megtárgyalásának érdekében. Ennek fényében vetette fel a közös kormányközi bizottság kisebbségi egyezménye véglegesítésének szükségességét, hogy azt már a májusi találkozón elláthassák kézjegyükkel a felek.
Aurescu szerint az egyezmény szövege, amelyről 2011-ben kezdődtek az egyeztetések, már nagyrészt végleges, ugyanakkor annak véglegesítése érdekében szükséges a bizottság titkárai és társelnökei újabb találkozóinak megszervezése. Hozzátette: a román fél kész aláírni az egyezményt, és javaslatait már elküldte Budapestnek. Szijjártó Péter azt mondta: felkéri a bizottság magyar tagjait a válasz megfogalmazására.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!