Magyar utcanévtáblák Bikalon, székházavató Bánffyhunyadon

A Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete a bánffyhunyadi szervezettel közösen a 2012-ben megválasztott tanácsosainak régiótalálkozóját szervezte meg november 22-én Bánffyhunyadon. Az eseményre az MPP Bihar, Kolozs és Szilágy megyei szervezeteinek elnökei és ezen megyék helyi képviselő-testületi tagjai részvételével került sor a bánffyhunyadi szervezet új székházában.

2012. november 24., 18:082012. november 24., 18:08

2012. november 25., 16:552012. november 25., 16:55

Biró Zsolt elnök politikai beszámolóját követően a célok meghatározására került sor, majd a régióban megvalósítható programokról ejtettek szót. A részvevők szorosabb együttműködésre kötelezték el magukat, hiszen a térség „MPP-s szigeteit” össze kell kötni. Ennek érdekében új szervezetek létrehozását, valamint gazdasági kapcsolatok létesítését szorgalmazzák.

Keizer Robert Kolozs megyei elnök eddigi tapasztalatait, ötleteit osztotta meg. A „polgári kártya” bevezetésével élénkebbé vált a tagtoborzás is – mondta Keizer. Az ülésen jelen volt Horváth Zoltán a régi gazdasági szakosztályának elnöke és Turean Rozália Gyöngyi alelnök. A részvevők megállapodtak abban is, hogy rendszeresítik a találkozókat. Papp Lajos Szilágy megyei elnök és Ősz András szilágynagyfalusi tanácsos, illetve Kozma Csaba Bihar megyei elnök is meghívta az MPP vezetőit, a régió tanácsosait.

A Magyar Polgári Párt bánffyhunyadi irodáját az országos elnök jelenlétében avatták fel, az eseményt megelőzően Biró Zsolt pártelnök, Vincze János helyi elnök, Csüdöm Ferenc és Búzás István bánffyhunyadi tanácsosok a polgármesteri hivatal alkalmazottaival közösen járták végig a településhez tartózó Magyarbikal utcáit és helyezték el a magyar nyelvű utcanévtáblákat. A vendégek ünnepi ebéd közben folytatták a tapasztaltcserét. Elhangzott: Bánffyhunyadon, de több Kolozs megyei településen is bizonyosságot nyert, hogy a verseny mobilizáló hatással van a közösségre. A térségben vannak községek, ahol az MPP megjelenésével megduplázódott a magyar képviselők száma. A bánffyhunyadi példa pedig azt is bizonyítja, hogy a minőség is számít, a kitartó munka meghozza gyümölcsét.

„Itt tanácsosaink eddigi rövid mandátumuk ideje alatt többet tettek a közösségért, mint sokan két évtized alatt. Erre jó példa mostani utcanév-táblák kihelyezése is, amire az MPP-frakció kezdeményezése nyomán kerülhet sor. Jó úton járunk tehát, a közösség pedig méltányolja tevékenységünket” – összegzett Vincze János helyi elnök, aki elmondta, tagságuk folyamatosan gyarapodik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés