
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Fischer Zoltán
Az amerikai békeerőfeszítések kicsorbultak az európaiak ellenállásán; ha az európai vezetők nem tennének meg mindent annak érdekében, hogy az amerikai elnök sikertelen legyen a végrehajtásukkal, akkor már létrejött volna az orosz-ukrán, európai és amerikai megállapodás – jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) csütörtöki plenáris ülésén Budapesten.
2025. október 16., 13:392025. október 16., 13:39
Orbán Viktor elmondta, a nemzetpolitika nagy kihívás a mindenkori magyar kormányok számára; ez az a terület, ahol egyetlen szót sem lehet a kockázat súlya nélkül kiejteni.
A legfontosabb aktualitásként a háború vagy béke dilemmáját jelölte meg.
– mutatott rá a miniszterelnök az MTI beszámolója szerint.
Hozzátette: furcsa háborúban vagyunk, Európa ugyanis a saját definíciója szerint háborúban áll; Európa vezetői az orosz-ukrán háborúról úgy beszélnek, mint a mi háborúnkról.
Kitért arra is, hogy az amerikai békeerőfeszítések kicsorbultak az európaiak ellenállásán.
Ha az európai vezetők nem tennének meg mindent annak érdekében, hogy az amerikai elnök sikertelen legyen a béketörekvések végrehajtásával, akkor már létrejött volna az orosz-ukrán, európai és amerikai megállapodás – hangsúlyozta.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!