Gyakorlatozás közben lezuhant egy katonai kiképző repülőgép Craiova közelében csütörtök délelőtt. Az egyik pilóta életét vesztette.
2012. augusztus 23., 18:462012. augusztus 23., 18:46
2012. augusztus 23., 18:582012. augusztus 23., 18:58
A védelmi minisztérium közleménye szerint az IAR 99 Șoim típusú repülőgép nem sokkal a felszállás után zuhant le a craiovai repülőtér közelében. A gépet vezető pilóta a becsapódás következtében életét vesztette, a kiképzőpilóta katapultált, és súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset térségében kiválóak voltak a légköri viszonyok. A gép lakott területen, lakóházaktól mintegy negyven méterre csapódott földnek, és azonnal kigyulladt. Az Agerpres hírügynökség azt közölte, hogy a kiképzőpilóta állapota súlyos, testfelülete 50-60 százalékán másod- és harmadfokú égési sebeket szenvedett.
Az IAR 99 Şoim típusú repülőgép az első Romániában tervezett és gyártott katonai repülőgép. A típus első példánya 1985-ben készült el. A 11 méter hosszú, 10,16 méter fesztávolságú, 3,3 tonnás repülőgép óránkénti 850 kilométeres sebességgel képes repülni. A román légierő elsősorban kiképzésre használja a földi célpontok támadására és felderítésre is alkalmas gépet. Egy ilyen repülőgép 1995-ben zuhant le az olténiai Ianca közelében. Akkor üzemanyagvesztés okozta a gép balesetét. Az 1995-ös balesetben mindkét pilótának sikerült katapultálnia, és mindketten életben maradtak.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!