
Esküt tett szerdán az Országgyűlésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az esküokmány aláírása után Orbán Viktor kormányfő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a frakciók képviselői gratuláltak az új miniszternek.
2014. szeptember 24., 14:582014. szeptember 24., 14:58
Áder János köztársasági elnök – mint ahogy az államfői átirat parlamenti ismertetésében is elhangzott – szeptember 23-i, keddi hatállyal nevezte ki tárcavezetővé Szijjártó Pétert.
Az Országgyűlés négy szakbizottsága, a külügyi, az európai ügyi, a gazdasági, valamint a nemzeti összetartozás bizottsága szombaton hallgatta meg Szijjártó Pétert, és támogatta miniszteri kinevezését.
A politikus a meghallgatáson azt mondta, hogy a magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie.
Szijjártó Péter – aki eddig a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt – az uniós biztosnak jelölt Navracsics Tibort váltja a miniszteri poszton. Az Országgyűlés szerdai plenáris ülésének elején Jakab István levezető elnök közölte azt is: Navracsics Tibor arról tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy új megbízatására figyelemmel képviselői tiszteletdíját a továbbiakban nem kívánja felvenni.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!