
Crin Antonescu ideiglenes államfő utasította a Speciális Távközlési Szolgálatot (STS), hogy szüntesse be a biztonságos telefonvonalak működtetését Traian Băsescu felfüggesztett államfő népszavazási kampányirodájában.
2012. július 22., 19:422012. július 22., 19:42
A szenátus védelmi bizottsága törvénytelennek minősítette, hogy Băsescunak elnökségének szüneteltetése idején speciális kommunikációs eszközöket biztosítsanak. Miután Antonescu erre hivatkozva az STS igazgatójának elmozdítására tett kísérletet, Traian Băsescu hazaárulással és a nemzetbiztonsági intézmények szétverésével vádolta meg a kormánypárti politikusokat.
„A Cotroceni-palota pojácája megkezdte a román állam nemzetbiztonsági intézményeinek szétverését, ezért bíróságon fog felelni, nemcsak ő, hanem ennek az államcsínynek valamennyi szervezője” – jelentette ki Băsescu az elnöki hivatalra és Crin Antonescura utalva.
Erre reagálva Antonescu azt mondta, hogy Băsescu „kétségbeesésében már félrebeszél, és nem több már egy politikai roncsnál, mind megszólalásai, mind viselkedése, mind pedig megjelenése tekintetében”.
Antonescu szerint a felfüggesztett államfő leváltásáról tartandó népszavazásnak az a tétje, sikerül-e Romániának elkerülnie, hogy ugyanilyen politikai ronccsá váljon.
„Băsescu vádaskodása és fenyegetőzése engem nem ijeszt meg, csak undorral tölt el” – mondta Antonescu, hozzátéve: őt csak az aggasztja, hogy lesznek olyanok, akik külföldön hitelt adnak az államcsínyről szóló megalapozatlan rágalmaknak, és ezt egész Románia megsínyli. Antonescu leszögezte: nem azonos az STS szétverésével az, ha lecserélik annak vezetőjét.
A titkosszolgálat igazgatóját egyébként azért nem sikerült az ideiglenes elnöknek leváltania, mert a Legfelső Honvédelmi Tanácsban (CSAT) az elnöki hivatal miniszteri rangú nemzetbiztonsági tanácsadója ellene szavazott, márpedig egy ilyen döntést csak konszenzussal hozhatott volna meg a testület.
A sajtóban több feltételezés jelent meg arról, hogy miért vált olyan fontossá a speciális telefonvonalak ügye. Egyes vélemények szerint csak presztízsharcról van szó. Az egyik hírtelevízió azt feltételezi, hogy a speciális telefonvonalak a népszavazás napján segítették volna Băsescut abban, hogy a román külképviseletekkel tartson kapcsolatot, amelyek a külföldön dolgozó, többségükben Băsescu-párti román vendégmunkások számára működtetnek szavazóhelyiségeket. Az államfő leváltásáról július 29-én rendeznek népszavazást.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!