
Lemondott Titus Corlățean román külügyminiszter hétfőn, miután jogvitába keveredett a Központi Választási Irodával (BEC) arról, hogyan lehetne elkerülni a külföldi szavazókörökben történt fennakadások megismétlődését a romániai elnökválasztás második fordulójában.
2014. november 10., 12:162014. november 10., 12:16
2014. november 10., 13:002014. november 10., 13:00
A november másodikai első fordulóban sorok alakultak ki a külföldön berendezett román szavazóköröknél, sok román állampolgárnak nem sikerült leadnia voksát.
A múlt hét végén több ezren tüntettek Románia nagyvárosaiban és több nyugat-európai városban a román külügyminiszter, illetve az elnöki tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő lemondását követelve.
A tüntetők szerint a bukaresti szociáldemokrata kormány szándékosan teremtett olyan körülményeket, hogy minél kevesebben szavazhassanak külföldön, mivel a nyugaton dolgozó román vendégmunkások többsége hagyományosan a jobboldallal voksol.
A romániai és külföldi tiltakozási hullám nyomán a bukaresti külügyminisztérium a külföldi szavazókörök személyzetének kiegészítéséről, további szavazófülkék felszereléséről és a bürokrácia egyszerűsítéséről döntött, de nem volt hajlandó növelni a szavazókörök számát, annak ellenére, hogy a BEC szerint ennek nincs jogi akadálya.
Corlățean hétfőn bejelentette: nem hajlandó – további külföldi szavazókörök létesítésével – „törvénytelenséget” elkövetni, ezért lemond a román diplomácia éléről. Hozzátette: a külügyminisztérium mindent megtesz azért, hogy a román polgárok élhessenek szavazati jogukkal bárhol is élnek, ugyanakkor a tárca értelmezése szerint nincs jogi lehetőség arra, hogy a már kijelölt csaknem 300 külföldi szavazókör mellett a két forduló között újabbakat létesítsenek. Corlățean közölte: a választások miatt sem hajlandó törvénytelenül eljárni, ezért inkább benyújtja lemondását a tárca éléről.
Az idei elnökválasztás első fordulójában 160 ezer román állampolgár szavazott külföldön: 46 százalékuk Klaus Johannisra, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjére adta voksát, 16 százalék Pontára, 15 százalék Monica Macovei EP-képviselőre adta voksát, 10 százalék Elena Udreara, a Népi Mozgalom Pártja elnökére szavazott.
Victor Ponta fontos előrelépésnek nevezte, hogy a Moldovai Köztársaságban ő kapta a legtöbb szavazatot (8 ezret a 22 ezer voks közül). Nyugaton viszont, ahol több millió román vendégmunkás él, a jobboldali jelöltek a voksok több mint 80 százalékát szerezték meg.
A román választópolgárok november 16-án döntenek arról, hogy Victor Ponta, vagy Klaus Johannis legyen-e az ország államfője a következő öt évben.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!