Lemondott képviselői mandátumáról Viorel Hrebenciuc

Lemondott parlamenti képviselői mandátumáról Viorel Hrebenciuc, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik meghatározó politikusa, a román alsóház egyik alelnöke.

MTI

2014. október 21., 15:432014. október 21., 15:43

2014. október 21., 15:432014. október 21., 15:43

A lemondást maga Hrebenciuc közölte a médiával. Elmondta, hogy személyes döntésről van szó, előtte nem konzultált senkivel a pártjából. Azt is közölte, hogy a PSD-ből nem lép ki. A lemondása csak akkor válik hatályossá, ha a képviselőház egésze tudomásul veszi.

Hrebenciuc és a PSD szóvivője, Dan Şova ellen a korrupcióellenes ügyészség hétfőn bűnvádi eljárást indított. Mindkettőjüket befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Hrebenciuc ellen összesen három korrupciógyanús ügyben folyik már vizsgálat.

A román képviselőház jogi bizottságának kedden kellett volna döntenie, hogy engedélyezi-e az ügyészeknek Hrebenciuc előzetes letartóztatását. Az ügyészek egy illegális erdőrestitúciós ügyben kérték a letartóztatását, mert úgy ítélték meg, hogy befolyásolhatja a tanúkat.

A jogi bizottság azonban Hrebenciuc lemondásával okafogyottnak tekinti az ügyészség kérésének elbírálását. Román parlamenti források szerint Hrebenciuc képviselői mandátuma jövő hétfőn szűnhet meg, ugyanis legkorábban akkor ül össze a képviselőház. Így az ügyészek is csak akkor helyezhetik fogdába. Romániában jelenleg államelnök-választási kampány van, ilyenkor a parlament rendszerint nem ülésezik.

A legújabb korrupciógyanús ügyben Hrebenciucot és a PSD szóvivőjét befolyással való üzérkedéssel vádolják, mert az alsóház alelnöke a vádhatóság szerint meggyőzte Şovát, vegye rá a szintén szociáldemokrata igazságügyi minisztert, kezdeményezzen amnesztiatörvényt, amely az elítéltek számára kedvező feltételeket tartalmaz.

Az ügyészek szerint Hrebenciuc magának és a PSD egy másik, első fokon börtönbüntetésre ítélt oszlopos tagjának akart „menekülőutat” biztosítani a törvénnyel. Sovának pedig Hrebenciuc megígérte, befolyásával hozzásegíti, hogy ő legyen a PSD következő elnöke, amennyiben Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök megnyeri a novemberi államelnök-választást.

Hrebenciuc 1996 óta tagja a román parlamentnek, és a PSD egyik legbefolyásosabb politikusának tartják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés