
Benyújtja lemondását Teodor Meleşcanu (képünkön), az egy hete kinevezett román külügyminiszter kedden, mivel az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában nem sikerült úgy megszerveznie a külföldi szavazókörök munkáját, hogy minden szavazni óhajtó román állampolgár leadhassa voksát.
2014. november 18., 12:092014. november 18., 12:09
2014. november 18., 12:102014. november 18., 12:10
Meleşcanu rámutatott: öt napja volt arra, hogy javítani próbáljon a külföldi szavazókörök működésén. Elődje, Titus Corlăţean a voksolás november 2-ai első fordulójában történt szabálytalanságok nyomán mondott le november 10-én.
Meleşcanu szerint jobb szervezéssel, számos önkéntes segítségével lehetővé tették, hogy csaknem háromszor annyian (378 ezren) voksoljanak vasárnap, mint az első fordulóban, de tény, hogy sokan voltak, akiknek többórás sorban állás után sem sikerült voksolniuk. Teodor Meleşcanu ennek felelősségét magára vállalva elnézést kért az érintettektől, és bejelentette, hogy a keddi kormányülésen benyújtja lemondását.
A távozó tárcavezető kifejezte meggyőződését: a jelenlegi román választási törvény idejétmúlt, és olyan jogszabályra van szükség, amely figyelembe veszi a külföldön dolgozó román polgárok növekvő számát. Úgy vélekedett, olyan korszerű megoldásokra van szüksége Romániának a külföldi voksolás hatékony megszervezéséhez, mint az előzetes regisztráció, vagy a levélben való szavazás.
Meleşcanutól az ellenzék azt követelte kinevezése után, hogy további szavazóköröket nyisson külföldön, miután az első fordulóban bebizonyosodott, hogy a meglévőknél nem jutott mindenki sorra. Meleşcanu – elődjéhez hasonlóan – azt hajtogatta, hogy erre nincs törvényes keret, holott a Központi Választási Iroda (BEC) szerint nem lett volna jogi akadálya.
A BEC szerint csak a belföldi szavazóköröknél létezett a választói névjegyzék megváltoztatásának tilalma, de ez a külföldiekre nem vonatkozik, mert ott mindenki pótlistára szavaz.
A bukaresti politikai elemzők szerint az elnöki tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő azért veszítette el a választást, mert kormánya akadályozni próbálta a hagyományosan jobbra húzó diaszpórát választójoga gyakorlásában. A romániai elnökválasztás második fordulójában az ez ellen tiltakozó külföldi vendégmunkások és a fiatalok példátlanul magas részvétele nyomán az esélytelenebbnek tartott jobboldali jelöltet, Klaus Johannist választották Románia elnökévé a következő öt évre.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!