
A határon túli magyar tudományosság tavalyi eredményeit ismertették hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 185. közgyűléséhez kapcsolódó külső tagok fórumán, amelyen Pálinkás József, a tudós társaság leköszönő elnöke díjakat adott át többek között erdélyi tudósoknak is.
2014. május 05., 19:302014. május 05., 19:30
A fórumon megjelent külhoni magyar tudósokat köszöntő beszédében Pálinkás József elmondta, hogy hatékonyan működtetett ösztöndíjrendszerek révén igyekeznek együttműködni a külhoni magyar tudósokkal és céljuk, hogy nemzetközileg is jelentős témákban valódi tudományos sikerek elérésére nyissanak minél több lehetőséget.
A fórumon átadták a külhoni magyar tudósok munkáját elismerő Arany János-díjakat és az Arany János-érmeket. Utóbbiban részesült többek között Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki Téka (mai nevén: Teleki-Bolyai Könyvtár) főkönyvtárosa.
Az 1978-ban Marosvásárhelyen született szakember egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem történelem és európai tanulmányok szakán végezte. 2004 óta az ELTE gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok szakán PhD-hallgató. 2007 óta dolgozik a Teleki Tékában, ahol napi munkája mellett önkéntesen a gyűjtemény népszerűsítésével foglalkozott az általa kezdeményezett gyerekprogramok, illetve a muzeális fejlesztések fedezésére szervezett kampányok révén.
Ugyanebben az elismerésben részesült Talpas János is, aki Kolozsváron született 1958-ban, a Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1985-ben. Másoddiplomáját a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának turizmus szakán szerezte.2005-2009 között a bukaresti Országos Turisztikai Kutatási-Fejlesztési Intézet vezérigazgatója.
Javaslatára indult el 2009-ben a Duna romániai turisztikai fejlesztési programja. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karán a magyar nyelvű földrajz-turizmus szak külső oktatója, 2009-től ugyanitt egyetemi tanársegéd, turisztikát oktat.
Szintén Arany János-éremmel tüntették ki az 1930-ban Székelyudvarhelyen született Vánky Kálmánt, aki jelenleg Németországban él. Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Bolyai Egyetemen kezdte meg 1949-ben, biológusdiplomát a Bukaresti Egyetemen szerzett 1953-ban.
1969-ben Svédországban telepedett le. 1985-ben növényrendszertani PhD-fokozatot szerzett az Uppsalai Egyetemen. Szakterülete az üszöggombák rendszertanának kutatása. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, a Biológiai Tudományok Osztályának tagja.
Az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díj idei kitüntetettje a tordai születésű Berényi János, aki jelenleg az újvidéki Mezőgazdasági Kutatóintézet kutatója.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!