Akár a készenlétihitel-megállapodás kudarcát is jelentheti az a tény, hogy Traian Băsescu államfő változatlanul ellenszegül a januártól az üzemanyagokra kivetni tervezett, majd három hónappal elhalasztott hétcentes plusz jövedéki adó bevezetésének.
2014. január 23., 18:262014. január 23., 18:26
Az államelnök csütörtökön tárgyalt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) február 5-éig Bukarestben vizsgálódó küldöttségével, s a megbeszélés során is leszögezte, mindaddig nem fogja aláírni a megállapodáshoz kapcsolódó szándéknyilatkozatot, amíg az számol a hétcentes adóból befolyó bevételekkel.
Mint fogalmazott, nem áll annak útjában, hogy a kormány és IMF képviselői mégis az új illeték mellett döntsenek, azonban – szögezte le – tőle senki se várja, hogy egy ilyen megállapodást ellásson a kézjegyével. Băsescu ugyanakkor azt mondta, reméli, hogy a nemzetközi hitelezőinek romániai látogatását siker övezi. „Visszatekintve a legutóbbi IMF-látogatásra, visszanyertük régi szokásainkat. Amint van egy kis növekedés, egyre többet költekezünk, s ez egy újabb válságot készít elő” – hangoztatta az államfő.
Amint arról korábban beszámoltunk, Traian Băsescu államfő már decemberben közölte, szeretné, ha a hétcentes jövedéki adóval a későbbiekben sem számolna a költségvetés, és az IMF-fel folytatott tárgyalásokon ő ezt az álláspontot fogja képviselni.
Victor Ponta kormányfő eközben még kedden is arról beszélt, hogy normális esetben április elsejétől hatályba lép a hétcentes plusz jövedéki adó, „még Traian Băsescu államfő sem fog tudni ellenszegülni”. Mint ismeretes, hiába egyezik meg az IMF és a kormány a hétcentes adó kivetéséről, a román fél vállalásait tartalmazó szándéknyilatkozat addig nem kerülhet a washingtoni pénzintézet igazgatótanácsa elé, amíg azt az államelnök alá nem írja.
A kkv-k tartanak a hétcentes adótól
A Romániában tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások 76 százalékára hatna ki jelentős mértékben az üzemanyagokra kivetni tervezett hétcentes plusz jövedéki adó, 59 százalékuk kénytelen lehet visszaszorítani tevékenységi körét, 15 százalékuk pedig egyenesen arra kényszerülhet, hogy lehúzza a redőnyt – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Ovidiu Nicolescu, a Romániai Kis- Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke. A szakember egy január 16. és 22. között a kkv-k körében végzett felmérést idézett. A megkérdezettek szerint egyébként az adóemelés következtében átlagosan 3 százalékkal drágulnának a termékek és a szolgáltatások. A kkv-k képviselői szerint a kormánynak olyan intézkedéseket kellene foganatosítania, amelyek támogatják az üzleti szféra fejlődését.
Az elmúlt időszak gazdasági történéseit veszi górcső alá, illetve az idei év prioritásairól tárgyal egyébként a romániai hatóságokkal az IMF Bukarestben vizsgálódó küldöttsége, amelyet az Európai Bizottság és a Világbank delegációja is elkísért.
Guillermo Tolosa, a valutalap Romániáért és Bulgáriáért felelős kihelyezett képviselője korábban úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások során a felek megvizsgálják, hogy milyen forrásokból lehet majd kompenzálni a hétcentes adó három hónapos halasztása miatt keletkező költségvetési hiányt, hogy a továbbiakban is tartani lehessen a legújabb készenlétihitel-megállapodásban rögzített 2,2 százalékos deficitet.
Victor Ponta miniszterelnök szerint egyébként a költségvetést július elsejétől lehet módosítani, akkor pedig szóba jöhet majd egy negatív büdzsékiigazítás.
Az IMF igazgatótanácsa még szeptember végén hagyta jóvá a Romániának megítélt újabb elővigyázatossági hitelszerződést, amelynek értéke 2 milliárd euró. Románia számára további 2 milliárd eurót biztosít az Európai Bizottság. Az IMF küldöttségének ugyanakkor még decemberben kellett volna Bukarestbe érkeznie, azonban a látogatást januárra halasztották, mivel Traian Băsescu kijelentette, mindaddig nem írja alá a hitel-megállapodáshoz tartozó szándéknyilatkozatot, ameddig az számol a hétcentes adóval.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!