
Újra elfogadta hétfőn a felsőház a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás öt százalékponttal történő csökkentéséről szóló jogszabálytervezet.
2014. augusztus 25., 18:412014. augusztus 25., 18:41
2014. augusztus 25., 18:412014. augusztus 25., 18:41
A szenátus napirendjén egyébként négy jogszabálytervezet szerepelt, a felsőházi honatyáknak három adóamnesztiáról is kellett volna szavazniuk – erre azonban az első napirendi pont elfogadása után kialakult létszámhiány miatt végül nem került sor.
Mint ismeretes, a tb-csökkentésről azt követően kellett újra dönteniük, hogy Traian Băsescu államfő visszaküldte a dokumentumot a parlament elé felülvizsgálatra. Az államelnök ugyanis első perctől ellenezte, hogy a tb októbertől csökkenjen, szerinte ugyanis a kormány nem teremtette elő az intézkedés nyomán keletkező költségvetési hiány finanszírozásához szükséges forrásokat.
Ioana Petrescu pénzügyminiszter a hétfői felsőházi ülésen ismételten leszögezte, a kormány által párhuzamosan foganatosított gazdasági és pénzügyi intézkedések révén lesz pénz a keletkező hiány fedezésére. Továbbá a tb-csökkentés által a cégeknél maradó plusz összegek is hozzájárulnának a kormány szerint a gazdaság serkentéséhez új befektetések által, illetve a munkaerőpiac kifehéredésére is számítanak
A korábbi bejelentések értelmében egyébként mindkét ház változatlan formában szavazza meg a jogszabálytervezet, ezt követően pedig Băsescunak már csak egy lehetősége marad, az alkotmánybíróságtól kérhet jogorvoslatot. Victor Ponta kormányfő egyébként azzal számol, hogy szeptember 15-én kerül majd újra az államfő elé a dokumentum.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!