Közel háromszázmillió forint NKA-támogatás

Csaknem 300 millió forinttal támogatta a külhoni magyar szervezeteket az elmúlt egy évben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Szatmár megyei Érmindszenten pénteken.

MTI

2015. április 11., 13:062015. április 11., 13:06

A politikus a partiumi magyar egyházi és politikai vezetőkkel folytatott megbeszélések után tartott sajtótájékoztatón elmondta, az NKA 396 külhoni magyar pályázatot támogatott 291 millió forintot meghaladó értékben, a pályaművek 65 százaléka Erdélyből, 19 százaléka a Vajdaságból, 13 százaléka a Felvidékről és 3 százaléka Kárpátaljáról érkezett.

Tájékoztatása szerint a támogatott pályázatok többsége a közművelődés, a népművészet, a könyvkiadás, valamint a szépirodalom és az ismeretterjesztés területen indult. Témájuk szerint tíz kollégium bírálta el a kérelmeket, a pályázok részesültek az emberi erőforrások miniszteri keretének támogatásában is.

Rétvári Bence az Ady Endre szülőházánál tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar kultúra elképzelhetetlen a határon túli magyar területek nélkül. Szavai szerint ha a kultúráról van szó, akkor „csak Kárpát-medencei egységes térben gondolkodhatunk”.

A magyar kulturális örökség jó része a mai trianoni határokon túl kívül jött létre, ezért fontos, hogy Magyarország anyagilag is támogassa a határon túli kultúrát – fogalmazott az államtitkár. Elmondta, az elmúlt négy évben nőtt a sikerrel pályázó határon túli szervezetek száma: 2010-ben a pályázók 54 százaléka tudott nyerni, ez a szám mára 72 százalékra emelkedett.

Az NKA az elmúlt években olyan programokat támogatott, mint a Felvidéken a Gombaszögi Nyári Tábor vagy a nagyváradi Szent László-napok – tette hozzá a politikus.

Az egyeztetésekről szólva Rétvári Bence elmondta, a megbeszéléseken áttekintették a magyar–román támogatási forrásokból Szatmárnémetiben és Nagykárolyban megvalósult beruházásokat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés