
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nyilatkozatban cáfolta, hogy az erdélyi magyarság azért vesztett el egy európai parlamenti képviselői mandátumot, mert a magyar pártok képtelenek voltak összefogni a választások előtt.
2014. május 30., 14:582014. május 30., 14:58
Az RMDSZ pénteki hírlevelében közölt nyilatkozatban Kovács Péter (képünkön) nevetségesnek, és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „összeesküvéselmélet-sorozata újabb képtelen fejezetének” nevezte Toró T. Tibor EMNP-elnök csütörtöki kijelentését, amely szerint az RMDSZ átjátszotta a harmadik EP-mandátumot koalíciós partnerének, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD).
A főtitkár elismerte, hogy az erdélyi magyarok kisebb arányban járultak vasárnap az urnákhoz, mint a korábbi két EP-választáson. Mindezt azzal magyarázta, hogy a közösség körében egyfajta euroszkepticizmus van kialakulóban. Azt is megemlítette, hogy Románia idén eggyel kevesebb képviselőt küldhetett az EP-be, így egy mandátum elnyeréséhez a szavazatok nagyobb hányadát kellett megszerezni, mint 2007-ben vagy 2009-ben.
„Inkább arra kellene magyarázatot adnia az elnök úrnak, a Néppárt székelyföldi vezetői miért buzdították szimpatizánsaikat arra, hogy román jelöltekre adják le voksaikat a vasárnapi szavazáson, ezáltal is gyengítve a magyar képviseletet” – jelentette ki Kovács Péter.
A főtitkár most nem részletezte ezen megállapításának hátterét, de az EMNP kézdiszéki elnöke buzdított a Székely Hírmondó című lapban megjelent egyik nyilatkozatában arra, hogy a párt szimpatizánsai vegyenek részt a választásokon, de ne szavazzanak az RMDSZ-re.
Kovács Péter az EMNP gyenge támogatottságának tulajdonította, hogy a párt nem indított jelölteket a választásokon. „Arra sem volt bátorságuk, hogy az aláírásgyűjtésnek nekifussanak, arról nem is beszélve, hogy teljes listát indítsanak az EP-választásokon” – jelentette ki.
Az RMDSZ kampányát is irányító politikus szerint május 25-én megmutatkozott: az erdélyi magyarság jelentős része bizalmat szavazott az RMDSZ-nek, mely két képviselőt küldhet Brüsszelbe.
Az erdélyi magyarság 2007-ben (Románia EU-csatlakozásakor) és 2009-ben is számarányát messze meghaladva vett részt az EP-választásokon, és mindkét alkalommal három képviselőt juttatott a brüsszeli testületbe. 2007-ben a függetlenként induló Tőkés László és az RMDSZ versenye, 2009-ben pedig az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) összefogása mozgósította a közösséget.
Az idei választások előtt az RMDSZ együttműködési megállapodást kötött a Magyar Polgári Párttal (MPP), de elutasította az EMNP kezdeményezését, hogy állítsanak koalíciós listát a magyar pártok.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!