
Az RMDSZ háromszéki szervezete Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselők, Vincze Loránt külügyi titkár és Eckstein-Kovács Péter jogász-politikus jelölését támogatja az európai parlamenti választásokon.
2014. január 24., 14:262014. január 24., 14:26
A szövetség listáján azok lehetnek jelöltek az EP-választásokon, akik legalább egy területi szervezet támogatásával rendelkeznek. A szövetség háromszéki területi szervezetének állandó tanácsa csütörtökön elemezte és elfogadta a négy politikus támogatási kérelmét. Tamás Sándor, a területi szervezet elnöke a gyűlés megnyitóján kifejtette, szerinte az RMDSZ az 5 százalékos küszöbön túlmenő eredményeket ér majd el az EP-választáson, és hangsúlyozta, kiemelten fontos, hogy szoros munkakapcsolat alakuljon ki a mandátumot nyert képviselők és a területi szervezetek között.
Eckstein-Kovács Péter a találkozón leszögezte, Európát minél föderálisabb államként tudja elképzelni, jogászként fontosnak tartja, hogy az európai szabályozások a nemzeti kisebbségek jogait is kiemelten kezeljék, az EP-ben a kisebbségi jogokkal, emberjogi témákkal, környezetvédelemmel és a korrupció visszaszorításával foglalkozna. Winkler Gyula hasonlóképpen a kisebbségi ügyek felkarolását tartja fontosnak. Mint mondta, változtatni kell az EU intézményeinek hozzáállásán, el kell érni azt, hogy foglalkozzanak a kisebbségi témákkal. A gazdasági kérdésekre és a szórvány-székely együttműködésre is hangsúlyt fektet.
Sógor Csaba a találkozón elmondta, az elmúlt hét év alatt igyekezett a kisebbségi kérdések kapcsán az erdélyi magyarság ügyét is napirenden tartani. Az erdélyi magyar közösséget meg kell ismertetni és szerettetni az európai nyilvánossággal, így lehet elérni, hogy a támogatásukat is megnyerjük, mutatott rá a képviselő. A szövetség jelöltjeinek február 15-éig kell benyújtaniuk jelentkezési pályázatukat. A jelöltek sorrendjét a Szövetségi Állandó Tanács dönti el, majd a teljes listát március elsején a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé terjeszti.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!