
Újraindítja a Zöld Ház programot ez évtől a környezetvédelmi minisztérium – nyilatkozta kedden Bukarestben Korodi Attila tárcavezető, akinek elmondása szerint már jövő héten megkezdik 5835 nyertes finanszírozási szerződés aláírását.
2014. május 20., 15:582014. május 20., 15:58
A miniszter rámutatott: 2011 nyarán közel 30 ezer pályázat érkezett a Környezetvédelmi Alaphoz, ezeknek csaknem felét bírálták el, közülük több mint 11 ezer nyerte el a vissza nem térítendő támogatást, 5600 igénylésre pedig már megkötötték a szerződést, és folyamatban vannak a kifizetések. A továbbiakban így még 9700 pályázatot bírál el az intézmény a beérkezés sorrendjében, a nyertes projektek listáját pedig az alap honlapján (www.afm.ro) teszik majd közzé.
Korodi hozzátette: a Zöld Ház program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó szerződés az aláírás napjától a projekt végéig érvényes, időtartama viszont nem haladhatja meg a 12 hónapot.
Az RMDSZ-es miniszter arról is beszámolt, hogy mindegyik kedvezményezettnek lehetőséget adnak a projekt módosítására, ugyanis mivel a program 2012 óta stagnál, sok pályázat esetében az eredeti terv már nem felel meg a piacon található technológiai megoldásoknak, vagy éppen a pályázó szükségleteinek.
A Zöld Ház programnak nem csak környezetvédelmi hozadéka van, nem csak a hőenergia-fogyasztást csökkenti, hanem a lakosok költségeit is, hiszen lényegesen kisebb lesz a fűtésszámlájuk. 2008-ban ez a fűtés esetében 30 százalékos megtakarítást jelentett, meleg víz esetében pedig 60 százalékosat. A technológiai fejlődésnek köszönhetően azonban a megtakarított összeg ma már jelentősen nagyobb lehet” – magyarázta a tárcavezető.
Korodi 2008-ban, a Tăriceanu-kormány környezetvédelmi minisztereként indította el a Zöld Ház programot, amelyet 2012-ben állítottak le, ráadásul már a 2011-ben meghirdetett kiírásra beérkezett pályázatok egy részét sem sikerült elbírálni.
A program keretében egyébként jogi és magánszemélyek pályázhatnak megújuló energiaforrások hasznosítását lehetővé tevő berendezésekre. A minisztérium 6–8 ezer lejes finanszírozást biztosít annak függvényében, hogy a pályázók milyen típusú megújuló energiát kívánnak felhasználni.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!