
Kőolajlelőhelyek után kutat Szatmár megyében egy lengyel tőkéjű vállalat. A Winstar Satu Mare Kft. Majtény község határában kíván próbafúrásokat végezni, ehhez kért engedélyt az illetékes romániai hatóságoktól. Mivel a munkálatokhoz már megkapta az Altalajkincsek Országos Ügynökségének jóváhagyását, a megyei önkormányzat területrendezési engedélyét, illetve a megyei környezetvédelmi ügynökség hozzájárulását, a napokban el is kezdhetik a három tervezett fúrást.
2014. szeptember 16., 17:442014. szeptember 16., 17:44
Amint a cég által előterjesztett dokumentumokból kiderül, körülbelül 1600 méter mélyen remélik, hogy kőolajtartalékra lelnek, az előzetes vizsgálatuk ugyanis arra enged következtetni, hogy érdemes belevágni a kitermelésbe. A fúrásokat egyébként magánszemélyek tulajdonában levő, korábban bérbe vett területeken végeznék.
Amint a Szatmár megyei környezetvédelmi ügynökség ezzel kapcsolatos tájékoztatójából kiderül, a kiadott engedélyek egyelőre kizárólag kutatásokra vonatkoznak, kitermelésre nem. A hatóság szerint elvégeztek minden előírt tanulmányt annak érdekében, hogy felmérhessék, mekkora természetvédelmi kockázatot jelent a beavatkozás, amit követően ajánlásokat fogalmaztak meg a vállalat számára.
Leszögezik ugyanakkor: a cég nem palagázt keres, hanem kőolajat, és nem a pár hónapja nagy felháborodást keltett, súlyosan környezetszennyező, úgynevezett hidraulikus repesztést alkalmazzák, hanem hagyományos technikával fúrnak le.
A környezetvédelmi ügynökség szerint a beruházással kapcsolatos tájékoztatás megtörtént – hirdették a sajtóban a tervezetet és a majtényi községházán is kifüggesztették, kifogás azonban nem érkezett a tervezett munkálatokkal kapcsolatosan.
A befektető Winstar Satu Mare Kft. a Tunéziában, Ukrajnában és a közel-keleten érdekeltségekkel rendelkező, kőolaj-kitermelésre szakosodott vállalat, a Klucyzk Oil Ventures tulajdonában van, és mivel Madarász községben is vett bérbe területet, elképzelhető, hogy Szatmár megyében további próbafúrásokat is tervez a jövőben.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!