Kolozsvár lesz Európa ifjúsági fővárosa 2015-ben

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Az Európai Ifjúsági Fórum döntése értelmében 2015-ben Kolozsvár lesz Európa ifjúsági fővárosa. A rangos elismerés nagy mértékben a kincses város magyar civil szervezeteinek köszönhető.

2012. november 25., 17:532012. november 25., 17:53

Kitörő örömmel fogadták vasárnap a kincses városban az Európai Ifjúsági Fórumnak a szlovéniai Mariborban tett szombat éjjeli bejelentését, miszerint Kolozsvár nyerte el az Európa 2015-ös ifjúsági fővárosa címet. A titulusért  tizenkét város nevezett be idén, a döntőbe pedig négyen jutottak be: Erdély fővárosán kívül a bulgáriai Várna, az oroszországi Ivanovo és a litvániai Vilniusz (Litvánia). Korábban Rotterdam, Torino, Antwerpen, Braga, Maribor és Thesszaloniki nyerte el az európai ifjúsági fővárosi rangot.

Kolozsvár – ahol az egyetemisták száma eléri a százezret – a magyar ifjúsági szervezetek által létrehozott PONT Csoport által koordinált projekttel vágott neki a megmérettetésnek, majd a polgármesteri hivatallal együtt több mint harminc ifjúsági szervezet kapcsolódott be az előkészítésbe. Mátyás király szülővárosa összesen 97 programmal pályázott.


A zsűri döntése értelmében sokat nyomott a latban Kolozsvár ambiciózus programja, pályázata európai dimenziója, az egyetemekkel, a civil társadalommal és más helyi partnerekkel ápolt szoros együttműködés. Ennek eredményeként a város lehetőséget kapott, hogy teljességében bemutassa az ifjúsághoz kötődő kulturális, társadalmi, politikai és gazdasági életét, fejlődését 2015-ben és azt követően.

Emil Boc polgármester, volt kormányfő vasárnap elmondta, az ifjúsági fővárosi cím elnyerése felér egy útlevéllel a város által ugyancsak megpályázott Európa kulturális fővárosa titulus 2021-es megszerzése terén. Farkas András, a PONT Csoport vezetője szerint az óriási eredmény azt bizonyítja, hogy a kolozsvári fiatalokban és szervezeteikben hihetetlen potenciál rejtőzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés