Az alakulat hivatalos álláspontjával ellentétes véleménye miatt kizárta hétfőn soraiból a román kormány gerincét adó Demokrata-Liberális Párt (PDL) Cristian Preda (fotón) európai parlamenti képviselőt.
2012. április 02., 19:042012. április 02., 19:04
A politikus eltávolítását egy azzal kapcsolatos heves vita előzte meg, hogy a PDL eldöntötte, Silviu Prigoană üzletembert, a párt parlamenti képviselőjét indítja Bukarest főpolgármesteri tisztségéért.
Cristian Preda ennek kapcsán számos kifogást emelt, és közölte: a jelölt személye azt jelzi, a PDL nem képes tanulni a hibáiból, ezért nem tudja támogatni Prigoanát, helyette a függetlenként induló Nicuşor Danra, a Mentsétek meg Bukarestet Egyesület elnökére szavaz majd a helyhatósági választáson. Prigoană a történtek miatt Preda kizárását kérte a PDL vezetőségétől, és az alakulat állandó tanácsa hétfőn 30–2 arányban megszavazta az EP-képviselő eltávolítását. A döntést azzal indokolták, hogy megengedhetetlen, miszerint a kampány során a párt valamelyik tagja egy rivális jelöltet támogasson.
Eközben szintén hétfőn hivatalosan is kilépett a pártból – egyúttal pedig lemondott a Krassó-Szörény megyei önkormányzat elnöki posztjáról is – Sorin Frunzăverde alelnök, aki júniusban már az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) színeiben pályázza meg újra a tisztséget. Beszüntette párttagságát az eddig a PDL színeiben politizáló slatinai polgármester, Darius Vâlcov is, aki ugyancsak szociáldemokrata színekben indul a júniusi megmérettetésen, példáját pedig követte Gheorghe Ile zsilyvajdejvulkáni PDL-s polgármester is.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.
A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt.
Fontos lépések történtek az elmúlt időszakban Romániának az amerikai vízummentességi programba (Visa Waiver) való felvétele érdekében, de nincs semmiféle garancia arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.
szóljon hozzá!