Kiss Péter holttestét azonosíthatták a serpák fotóin

A Kancsendzöngán a múlt héten Erőss Zsolttal együtt eltűnt Kiss Péter holtteste látható valószínűleg azokon az egyelőre nem publikált fotókon, amelyeket a hegymászók keresésére küldött serpák készítettek.

Hírösszefoglaló

2013. június 01., 11:302013. június 01., 11:30

Nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható a Kancsendzöngára felküldött serpák által készített, egyelőre nem közölt fotókon – mondta Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője az MTI-nek.

„Péter valószínűleg a fáradtságtól csúszott ki egy kuloárban (jégfolyosóban). Erőss Zsolt vélhetően a fenti régióban maradt, őt nem találták meg, a fotókon sem látták. A holttesteket nem lehet lehozni, a monszun már megérkezett, bizonyára már mindent be is temetett a hó” – mondta a szóvivő.

A nepáli hatóság hamarosan kiállítja azt a dokumentumot, amely alapján a magyar hatóságok elkészítik az egyéb intézkedésekhez szükséges halotti anyakönyvi kivonatot – tette hozzá.

Csütörtökön lefújták a Kancsendzönga csúcs közelében május 20-án eltűnt öt hegymászó, köztük Erőss Zsolt és Kiss Péter utáni kutatást – közölte a myrepublic.com nepáli hírportál. Közben megérkezett a nepáli fővárosba a magyar expedíció két tagja. A kutatás befejezéséről az eltűnt hegymászók családtagjai és a kutatóexpedíciót szervező Seven Summit Trekking Agency (SSTA) együtt döntött a rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. A mentőcsoport beszámolója szerint a hó olvadása nagyon megnehezíti a hegymászást a térségben.

„A kirendeltségünk mindent megtett, hogy visszahozzuk a holttesteket. De nem tudjuk tovább folytatni a mentőakciót, mert megkezdődött a hó olvadása” – mondta el Minga Sherpa, az SSTA vezetője. Hozzáfűzte, hogy a mentőcsoport tagjai is veszélybe kerülnének az olvadás miatt.

Kollár Lajos, az expedíció vezetője június 4-én érkezik haza Nepálból, a fotókat, amelyeken nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható, ő hozza magával – mondta Vincze Szabolcs.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A Kancsendzönga meghódításával már csak az Annapurna és a K2 lett volna hátra a „nyolcezresek” közül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés