
A „luhanszki népköztársaság” (a kelet-ukrajnai Luhanszk megye), amelynek lakói a vasárnapi népszavazáson támogatták a megye önállóságát, kinyilvánította Ukrajnától való függetlenségét – jelentette be hétfőn egy nagygyűlésen Luhanszkban Valerij Bolotov önjelölt „népi kormányzó”.
2014. május 12., 23:042014. május 12., 23:04
„A kijevi junta önkényétől és véres diktatúrájától, a fasizmustól és nacionalizmustól független saját utat választottunk, a szabadság, a törvény diadalának útját” – mondta Bolotov a Ria Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Előzőleg a „donyecki népköztársaság” is kinyilvánította függetlenségét a vasárnapi referendumra hivatkozva, és Denisz Pusilin, a „népköztársaság” önjelölt társelnöke azzal a kéréssel fordult az orosz vezetőkhez, hogy a „történelmi igazságtétel” szellemében vegyék fontolóra Donyeck megye beolvasztását Oroszországba.
Előzőleg Roman Ljahin, a donyecki szakadárok választási bizottságának elnöke hétfőn még arról beszélt, hogy nem fogják megrendezni a népszavazás következő lépcsőjét a kelet-ukrajnai megyében. Szavai szerint a következő hét végén nem lesz referendum Donyeck megye Oroszországhoz csatlakozásáról, sem a Luhanszk megyével való egyesüléséről.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!