
A legfőbb ügyészség Victor Paul Dobre volt közigazgatási miniszter mentelmi jogának megvonását kéri a képviselőháztól – közölte az ügyészség.
2012. augusztus 12., 18:202012. augusztus 12., 18:20
Dobre közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter volt, aki benyújtotta lemondását Ioan Rus volt belügyminiszterrel együtt. Ez utóbbi kijelentette, hogy a belügyminisztériumra nyomás nehezedett a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán. A bűnvádi eljárást az ügyészség csak akkor kezdheti el, ha a parlament azt engedélyezi, mivel Dobre parlamenti képviselő. Az ügyészség egy belügyminisztériumi államtitkár és a lakosság-nyilvántartási hivatal vezetője ellen is bűnvádi eljárást indított.
A bejelentéssel szinte egy időben a román médiában megjelent két telefonbeszélgetésnek a kivonata, amely részét képezi a képviselőház számára készített ügyészségi jelentésnek. E szerint Dobre egy férfival beszélget, és az derül ki a beszélgetésből, hogy a lemondásáról Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu ideiglenes államfő egyezett meg. Dobre szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – amelynek ő tagja – gyűlést tartott, és több vezető élesen bírálta őt. Amikor a beszélgetőpartnere megkérdezte, hogy miért bírálták, akkor Dobre azt válaszolta: „mert aláírtam, hogy 18,3 millió állampolgár szerepel a választói névjegyzékben, ami így is van, de ez más kérdés\".
Egy másik beszélgetésben Ioan Rus leszögezte, ő nem ír alá egyetlen olyan papírt sem, ami akár eggyel is több vagy kevesebb szavazati joggal rendelkező személy létezéséről szól, mert „nincs kedve nyugdíjas éveit a börtönben tölteni\".
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!