
Fotó: Kristó Róbert
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter bejelentette: október 16-ával kezdődően elkezdik kiadni a területalapú támogatás előlegeit azoknak a gazdáknak, akik igényelték ezt a támogatási formát.
2014. szeptember 30., 16:252014. szeptember 30., 16:25
2014. szeptember 30., 16:252014. szeptember 30., 16:25
Az első részlet, azaz az előleg átutalása október 16-án kezdődik. A tárcavezető ígérete szerint a kifizetés megkezdésétől számított két héten belül valamennyi jogosult megkapja az előleget. A miniszter arra hivatkozott, hogy sok gazdálkodó panaszkodott, miszerint az idei termény nagy része – főleg a gabonafélék – raktáron van már, de még nem akarják eladni, ugyanis annyira alacsonyak az árak, hogy veszteségben jönnének ki, ha már elkezdenének értékesíteni. Inkább várnak, amíg javulnak a piaci árak. Ezért most szükségük van pénzre, hogy a jövő évi termésnek előkészíthessék a magágyat. A hektáronkénti 79 eurós előleg valamelyest átlendíteni őket a mostani nehézségen – magyarázta az eddig nem tapasztalt kifizetési sietséget a miniszter.
Országos viszonylatban 1,05 millió gazdálkodó igényelte a területalapú támogatást. Az idei évre hektáronként 139 eurót fizetnek ki uniós alapokból, ehhez járul még 21 euró, amit a román állam fizet. Összesen tehát egy hektár termőterületért 160 eurót kaphat a farmer, amiből előlegként kifizetnek októberben 79 eurót, a fennmaradó 81 eurót később juttatják el a jogosultaknak.
A szarvasmarhatartók támogatására remélik, hogy egy összetett támogatási összeget sikerül kiutalni, ugyanis az ország augusztus elsejéig elküldte Brüsszelbe a szükséges adatokat, remélhetőleg az Európai Bizottság méltányolni fogja ezt. A mezőgazdasági tárca vezetője szerint tavaly ötszáz eurót kaptak az állattartók egy szarvasmarha után, remélhetőleg idén ez az összeg hétszázra emelkedik.
„Jövő évtől a fejőstehenek után még 250 eurót adnak az állattartónak, s ez az összeg 2020-ig tovább növekszik. A húshasznosítású szarvasmarhákat tartók 300 eurót kapnak egyedenként” – mondta el a tárcavezető, aki azt is bejelentette, hogy a juhtartó gazdák az eddigi 38,5 lejes egyedenkénti támogatás mellett még kapnak 7 eurót állatonként.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!