
Oroszország keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániába szállított földgáz mennyiségét – jelentette be hétfőn Răzvan Nicolescu energiaügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
2014. szeptember 15., 19:482014. szeptember 15., 19:48
A Gazprom gázvállalat nem adott hivatalos magyarázatot, a miniszter szerint ugyanakkor az országba érkező gázmennyiség csökkenése a lakosságot nem érinti, az ország elegendő gáztartalékkal rendelkezik, és a lakosságnak akkor sem lesznek problémái, ha zord lesz a tél, és a Gazprom teljesen leállítja a szállításokat. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy Moszkva nem használja fegyverként a gázszállítások ügyét az európai országok ellen.
Ez egy héten belül már a második alkalom, hogy a Gazprom csökkenti az egy nap alatt leszállított földgáz mennyiségét. Először pénteken csökkentették minden indoklás nélkül öt százalékkal, majd szombaton a leszállított mennyiség visszaállt a normális szintre. Az orosz szállítások csökkentése elvileg nem érinti súlyosan Romániát. Az ország napi földgázkitermelése 30 millió köbméter, míg az import ehhez mérten jelentéktelen, 500 ezer köbméter. Románia évente mintegy 12,5 milliárd köbméter földgázt fogyaszt, és 11 milliárdot termel ki. A különbséget Oroszországból importálja.
A Gazprom eközben megkezdte a Szlovákián keresztül továbbított földgáz mennyiségének csökkentését – jelentette az Interfax orosz hírügynökség hétfőn az Eustream nevű szlovák gázcég adataira hivatkozva. Az Ukrajnán és Szlovákián átmenő, ungvári folyosónak nevezett gázvezetéken keresztül szeptember eleje óta továbbított, naponta stabilan 60 millió köbméteres mennyiség helyett hétfőn már csak 49,6 millió köbméter továbbítását jelentették be. Ez 17 százalékkal kevesebb az előző két heti átlagos mennyiségnél, és az ebben a hónapban mért legnagyobb – 63,25 millió köbméteres – mennyiséghez képest elérheti a 21,5 százalékos csökkenést. Ukrajna szeptember 2-án megkezdte az úgynevezett reverz gázszállítást Szlovákiából.
A Gazprom június közepe óta nem szállít földgázt Ukrajnának, mert a szomszédos állam moszkvai számítások szerint 5,3 milliárd dollárral tartozik az addig leszállított energiahordozóért. A Gazprom emellett a minimális szerződéses mennyiséget kezdte eljuttatni az Ukrajnával szomszédos országokba.
Moszkvában ezt azzal magyarázták, hogy nincs elég gáz minden megrendelés kielégítésre, minthogy közben folyik az oroszországi földalatti gáztározók feltöltése. Az elmúlt héten több európai ország is jelezte, hogy csökkent az orosz importgáz mennyisége. Nem kizárt, hogy a gázszállítások csökkentése válasz az Oroszország ellen az EU által a kelet-ukrajnai történések miatt bevezetett szankciókra.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!