
Fotó: Veres Nándor
A tavalyi évre vonatkozó zöldbizonylatok kiegyenlítő számláival együtt érkezik a havi villanyszámla, ezért nem kell meglepődni, ha ugyanabban a borítékban, vagy akár több nap eltéréssel két villanyszámlát is kap a fogyasztó a szolgáltatótól.
2016. július 21., 18:312016. július 21., 18:31
Minden évben az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) újraszámolja a zöldbizonylatok korábban előre felbecsült árát. Tekintettel arra, hogy ez az ár a fogyasztás mértékétől is függ, előfordul, hogy egyeseknek „pluszos”, másoknak „mínuszos” értéket szabtak ki. A két megérkező számla közül azt kell csak figyelembe venni, amelyik a zöldtanúsítványok értékét is tartalmazza az adott havi fogyasztás kiszámlázott értéke mellett, ha van elmaradás a korábbi hónapról, az is szerepel a számlán. A számla felső felében a számla típusából is lehet látni, hogy tartalmazza a zöldtanúsítványok árát. (Tip factura: Factura certificate verzi).
A zöldbizonylatokról
2012-ben jelent meg a 134-es törvény, amely szerint a lakosságnak hozzá kell járulnia a zöldenergia-termelést célzó fejlesztésekhez, így napelemes rendszerek, vízi erőművek létrehozásához. A hozzájárulás a zöldtanúsítvány, amelynek értéke változik, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság számolja ki. A jogszabály szerint minden év februárjáig az energiahivatalnak kötelessége kiszámolni az elmúlt esztendőre érvényes zöldkártyaárat, és ennek függvényében az áramszolgáltató köteles újraszámolni az elmúlt évben kifizetett zöldkártyaértéket, aki többet fizetett, annak visszaadni, aki kevesebbet, annak rászámolni a különbséget a számlaértékre.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!