Választási szövetségre lépett három jobboldali párt Bukarestben: az Igaz Románia Szövetség (ARD) megalakulását rögzítő jegyzőkönyvet Vasile Blaga, a Demokrata Liberális Párt (PDL), Mihai Răzvan Ungureanu, a Polgári Erő (FC) és Aurelian Pavelescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) elnöke írta alá vasárnap.
2012. szeptember 16., 17:162012. szeptember 16., 17:16
Az ARD a május óta kormányzó Szociál-liberális Szövetséggel (USL) szemben kíván egységes politikai alternatívát teremteni a december kilencedikei parlamenti választásokon. Az új pártszövetség jele a szív, vezetését pedig a három tagpárt elnöke társelnöki minőségben közösen látja el. A részt vevő pártok megállapodtak arról, hogy közös jelöltlistákat állítanak a választásokon. Az ARD-t bejegyezték a Központi Választási Irodánál, mivel vasárnap lejár a választási szövetségek bejegyzésének határideje.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!