Elakadtak vasárnap a Kairóban egyiptomi közvetítéssel folyó tárgyalások a Gázai övezetben néhány napja légi hadműveletet folytató Izrael és a palesztinok között, miután az övezetet irányító radikális Hamász szervezet olyan feltételeket támasztott a tűzszünethez, amelyeket Izrael elutasított.
2012. november 18., 18:142012. november 18., 18:14
2012. november 18., 19:012012. november 18., 19:01
A Kairóba küldött palesztin tárgyalók mindemellett bizakodók: arról számoltak be, hogy szerintük hamarosan sikerül létrehozni a tűzszünetet. Mohamed Murszi egyiptomi elnök még szombat este úgy nyilatkozott újságíróknak Kairóban, hogy a jelek szerint közel járnak a kiújult ellenségeskedésnek véget vető egyezményhez.
Az egyik izraeli tévécsatorna értesülése szerint a tárgyalások kulcseleme az, hogy a Hamász a tűzszünethez a tagjai elleni célzott légicsapások beszüntetését és a Gázai övezet elleni blokád feloldását követeli, miközben Izrael „mindössze” nyugalmat ígér cserébe a nyugalomért.
Vasárnap délelőtt is szinte folyamatosak voltak a légicsapások, illetve rakéták repültek át a gázai határ fölött mindkét irányba. Tel-Avivban és környékén immár negyedik napja megszólaltak a légvédelmi szirénák, de működésbe lépett a frissen kibővített Vaskupola védelmi rendszer, és lelőtte a levegőben a város ellen a Gázai övezetből kilőtt két rakétát.
A hatótávolság növelésével a palesztin lövedékek immár Izrael területének közel felét képesek lehetnek elérni. Reggel egy palesztin rakéta Askelónban eltalált egy lakóházat, két civil megsebesült. A vasárnapi izraeli támadásokban gázai beszámolók szerint három gyermek is meghalt. Gáza városában délelőtt találat ért egy menekülttábort, ahol a lövedék egy embert megölt, négyet megsebesített. Palesztin összesítés szerint a hadművelet szerdai kezdete óta a palesztin halálos áldozatok száma már meghaladta az ötvenet, a sebesülteké a 400-at. Az izraeli oldalon három halálos és ötvennél több sebesült áldozata van az elmúlt napok palesztin támadásainak.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!