Kelemen: van remény a kisebbségi törvény elfogadására

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a hét végén adott nyilatkozataiban reményét fejezte ki, hogy a kormánykoalíció ülésén, a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L) való egyeztetés nyomán, kimozdul a törvény ügye a holtpontról.

Szőcs Lóránt

2011. június 20., 18:042011. június 20., 18:04

2011. július 07., 16:102011. július 07., 16:10

Kelemen továbbra is bízik abban, hogy már a hét első felében a képviselőház plénumán folytatódhat a kisebbségi törvény több éve húzódó vitája. Ez már csak azért is fontos lenne, mert az RMDSZ a koalícióban maradás feltételéül korábban azt szabta meg, hogy a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt a parlamenti ülésszak lezárásáig, azaz június végéig fogadja el a parlament.

A magyar szervezet vezetője annak ellenére is derűlátó, hogy a múlt csütörtökön a képviselőház emberjogi, vallási és kisebbségi bizottságának ülésén sem sikerült megtárgyalni a jogszabály minden cikkelyét és a hozzá benyújtott módosítási indítványokat. Ugyanakkor elfogadtak a magyar közösség számára hátrányos módosításokat, amelyeket nem csupán az ellenzék, hanem a demokrata liberális koalíciós partner is támogatott.

Az egyik ilyen döntés az volt, hogy a tervezet vitáját nem onnan folytatták, ahol az évekkel ezelőtt – még az előző parlamenti ciklusban – abbamaradt, hanem az első cikkelytől kezdve. Emiatt csütörtökön csupán a 18. cikkelyig jutottak el, az ügy húzódik. Az egyik módosítás a 14. cikkelyt érintette, amely az eredeti változat szerint megtiltotta volna, hogy az állam oly módon változtassa meg a kisebbségek által lakott régiók határait, hogy megváltozzanak az etnikai arányok. A most elfogadott, magyar szempontból kedvezőtlen módosítás értelmében azonban az államnak joga lenne megváltoztatni a határokat, ha az nem csorbítja a kisebbségi polgárok jogait, vagyis: az arányok megváltoztatásának tilalma kimaradt.

Mircea Toader, a PD-L képviselőházi frakciójának vezetője a Jurnalul National című napilap hétfői számában kijelentette: a koalíciós egyeztetésen a bizottság által elfogadott módosítás mellett készül állást foglalni, mivel szerinte az eredeti változat alkotmányellenes lenne. Mint fogalmazott, nem lehet megtiltani az államnak, hogy saját belátása szerint szervezze a közigazgatást. A képviselő úgy véli, hogy az államnak csupán a kisebbségek szerzett jogait nem szabad csorbítania.

Cristian Parvulescu neves politológus ugyanennek a napilapnak adott nyilatkozatában viszont úgy vélekedik: ha egy nemzeti kisebbség etnikai arányait csökkentik egy adott közigazgatási egységben, az gyengítheti az adott kisebbség parlamenti képviseletének az erejét is, ez utóbbi pedig ellentétes az emberjogi charta előírásaival. Ezért a politológus szerint éppen a módosított változat lenne alkotmányellenes. Parvulescu ugyanis az alaptörvénynek arra a cikkelyére hivatkozik, amely kimondja: emberjogi kérdésekben a nemzetközi egyezmények felsőbb szintű jogszabálynak tekintendők az ország alkotmányához képest.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés