
Az RMDSZ Victor Ponta jelenlegi miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét támogatja a novemberi államfőválasztáson, amennyiben a PSD őt küldi harcba az elnöki tisztségért – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök a DC News hírportálnak nyilatkozva.
2014. június 16., 17:392014. június 16., 17:39
„Koalícióban vagyunk, a partnerség pedig bennünket mindig a szó legnemesebb értelmében kötelezett, és ha a dolgok jól mennek, ez a partnerség azt jelenti, hogy amennyiben indul, akkor Victor Pontát támogatjuk majd” – mondta Kelemen. Hozzátette ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy amennyiben a PSD más jelöltet indít, akkor az RMDSZ azt is automatikusan támogatni fogja.
Az RMDSZ-elnök megjegyezte: a szövetség saját jelöltet akar indítani az államfőválasztáson, ugyanakkor nincs kétsége afelől, hogy a választást Ponta nyeri meg. Kelemen közölte, az RMDSZ jelöltjének nem kell kötelező módon a szövetségi elnöknek lennie, amennyiben azonban a tagok többsége azt akarja, akkor ő száll harcba az államfői tisztségért.
Ponta egyébként hétfőn azt mondta: ha indul az elnökválasztáson, akkor jelentkezését a PSD augusztus elsejei jelölő nagygyűlésén nyújtja be.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!