
Az RMDSZ elnöke nehezményezi, hogy a román állami intézmények annak a látszatát keltik, hogy a magyar történelmi egyházak olyan ingatlanokat is visszakaptak, amelyek nem képezték tulajdonukat.
2015. március 27., 17:432015. március 27., 17:43
Kelemen Hunor egy csütörtök esti brassói közéleti fórumon beszélt erről – tájékoztatott pénteki hírlevelében az RMDSZ.
A szövetség elnöke azzal kapcsolatban érintette a témát, hogy 2014 november végén jogerős bírósági ítélet érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a restitúciót 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre, továbbá a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrég vizsgálatot indított a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyon ügyében.
„A kommunista rezsim igenis az egyháztól kobozta el a Székely Mikó Kollégiumot, és sok más történelmi jelentőségű ingatlant is az egyházaktól vett el. A visszaszolgáltatási folyamat nemcsak hogy nem fejeződött be, hanem intézményi eszközökkel próbálják megakadályozni a további szükséges és természetes lépéseket, ami elfogadhatatlan és kockázatos is” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Az elnök elmondta, szükség van a jól működő igazságszolgáltatásra, de úgy vélte, hogy az adófizető állampolgároknak erről nem valóságshow jellegű tévéműsorokban kellene értesülniük.
Arra utalt, hogy a romániai hírtelevíziók napi rendszerességgel jelentkeznek élő tudósításokkal a korrupcióellenes ügyészség székháza elől, ahol az újságírók a rendőrök által elvezetett, megbilincselt politikusoktól és üzletemberektől próbálnak pármondatos nyilatkozatot kérni.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!