Az Artur Mas katalán elnök vezette Konvergencia és Unió Párt (CiU) nyert a vasárnapi, előrehozott regionális választásokon, de az eddigi 62-nél jóval kevesebb, mindössze 50 helyet tudott szerezni a 135 fős barcelonai parlamentben. Elemezők szerint az eredmény csökkenti a Katalónia függetlenedéséről szóló népszavazás esélyét.
2012. november 26., 14:192012. november 26., 14:19
A második legtöbb voksot a szintén függetlenségpárti Köztársasági Baloldal (ERC) kapta, amely több mint duplájára, 10-ről 21-re növelte képviselői helyeit. A konzervatív Mas bejelentett célja, hogy négy éven belül népszavazást írjon ki Katalónia elszakadásáról Spanyolországtól. Pártjának eredménye messze elmarad attól, hogy ezt egyedül megtegye, de ha koalícióra lépnek vele más függetlenségpárti pártok, akkor ez sikerülhet. Friss közvélemény-kutatások szerint a 7,5 milliós lakosságnak mintegy a fele támogatja a függetlenné válást. A CiU és az ERC együttesen megszerezte a képviselői helyek több mint felét.
Összefognának Katalónia függetlenedése érdekében
Mas a vasárnapi eredmények közlése után maga is elismerte, hogy a megszerzett voksok aránya elmaradt a választás előtt remélttől, de leszögezte, ez nem jelenti azt, hogy le kell mondania korábban kitűzött céljairól. Hozzátette: pártjának nincs meg a szükséges ereje ahhoz, hogy egyedül vezesse az önrendelkezés folyamatát, ezért arra kéri a többi pártot, hogy gondolják át a tartomány jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket. A Katalán Szocialista Párt az eddigi 28 helyett csak 20 helyet szerzett, az országosan kormányzó Néppárt pedig 19 képviselői posztot nyert az eddigi 18 mandátum helyett.
Részvételi rekord
Mas, aki két éve irányítja az országos átlagnál iparosodottabb és gazdagabb régiót, a spanyol központi kormánnyal folyó hatalmi harc részeként írta ki előbb a választásokat. Barcelona megelégelte azt, hogy pénzét Madrid a szegényebb spanyol régiók megsegítésére használja: a tartományi vezetés számítása szerint a régió éves szinten 16 milliárd euróval többet fizet be az államkasszába, mint amennyit onnan visszakap. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök viszont kategorikusan visszautasította a Mas által kezdeményezett párbeszédet arról, hogy a tartomány csökkenthesse hozzájárulásának mértékét. A vasárnapi választáson rekordmagas, 69,4 százalékos volt a részvételi arány.
A takarékosság tehet a gyengébb szereplésről?
Egy madridi külpolitikai elemzőintézet szakértője úgy fogalmazott, hogy miközben Mas „szeparatista menetrenddel kampányolt, az emberek azt adták értésére, hogy ugyanennek a menetrendnek a kivitelezését másra kívánják bízni”. Az elemzők szerint a népszavazási esélyeket csökkentő eredmény jól jön a spanyol központi kormánynak is, hiszen Mariano Rajoy miniszterelnök egyebek között az ország pénzügyi és politikai stabilitásának bizonygatásával igyekszik kedvezőbb hitelfeltételeket elérni a befektetőknél.
Artur Mas gyengébb szereplésének okai között sorolják fel azt is, hogy tartományi elnökként szigorú takarékossági intézkedéseket volt kénytelen bevezetni a jelentős adóssággal küzdő Katalóniában. Az elemzők szerint a választási eredmény azt is mutatta, hogy Katalóniában hasonló tendenciák érvényesültek, mint a korábbi más európai választásokon, hiszen a gazdasági nehézségek miatt a hagyományos erők teret vesztettek, az eddig kicsinynek számító csoportok viszont jelentős politikai hasznot húztak ebből – tájékoztat az MTI.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!