
Elfogadta a kormány keddi ülésén az új egészségügyi alapcsomagra vonatkozó határozatot, amely június elsején lép hatályba, a dokumentum pedig Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter elmondása szerint a megelőzésre helyezi a hangsúlyt.
2014. május 14., 20:192014. május 14., 20:19
A reformcsomag az alapellátás keretében biztosított egészségügyi szolgáltatásokat, illetve az egészségügyi biztosítással rendelkező polgárok kezelésére vonatkozó 2014–2015-ös évre szóló keretszerződést tartalmazza.
Bănicioiu beszámolója szerint az alapcsomag prioritásként kezeli az állampolgárok egészségi állapotának javítását, így a páciensek a továbbiakban „egy átgondolt, megújított rendszer által juthatnak hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz”. Az alapcsomag a háziorvosok által és a járóbeteg-rendelőkben nyújtott szolgáltatásokat tartalmazza, amelyekhez a biztosítottak „a kórházi ellátáshoz képest alacsonyabb áron” juthatnak hozzá a miniszter elmondása szerint.
A dokumentum egyebek mellett rendszeres háziorvosi konzultációkat ír elő a pácienseknek: a krónikus betegséggel nem rendelkező, 40 év alatti állampolgároknak legalább háromévente egyszer, az annál idősebbeknek pedig évente kell jelentkezniük a szakembernél általános kivizsgálásra. Szintén évente fel kell keresniük a háziorvost a 18–39 éves, magas kockázati tényezőkkel rendelkező pácienseknek.
A részlegesen bénultak is segélyt kapnak
Mozgássérülteknek járó állami juttatásban fognak részesülni azok az állampolgárok, akik szívinfarktus után részlegesen lebénulnak, az erről szóló rendeletet kedden írta alá Rovana Plumb munkaügyi és szociális ügyekért felelős, valamint Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter.
Rovana Plumb elmondta: a segély értéke jelenleg havi 234 lej, a betegeket ellátó személyeknek pedig minimálbért biztosít a kormány. Bănicioiu hozzátette: a rendelet 70 ezer pácienst érinthet.
Egy másik újdonság, hogy az állapotos nők esetében a hepatitis B és C, valamint a HIV vírust kimutató teszteket is elvégzik a továbbiakban.
Szintén az alapellátásba tartozik a szív- és érrendszeri, krónikus légzőszervi, valamint veseelégtelenségi és cukorbetegségben szenvedő páciensek időszakos konzultációja és kivizsgálása, de az alapcsomag tartalmazza a fogászati szolgáltatásokat is.
A jövő év elejétől ugyanakkor az egészségügyi biztosítással nem rendelkező állampolgárok is részesülhetnek sürgősségi fogászati ellátásban.
Az egyik legfőbb változás Bănicioiu szerint, hogy a minisztérium egyértelmű kritériumokat fogalmazott meg, amelyek alapján a páciens jogosult a kórházi beutalásra. „Mindeddig nem létezett ilyen szabályozás, ez pedig nagyban nehezítette a kórházak tevékenységét” – fogalmazott a tárcavezető, aki hozzátette: a reformcsomag kidolgozásánál a háziorvosok, a szakmai egyesületek, a klinikák és a Román Orvosi Kamara javaslatait is figyelembe vették.
Victor Ponta miniszterelnök azt javasolta a miniszternek, hogy mindenekelőtt ismertesse az érintettekkel az alapcsomagot, amelynek hatálybalépése után „bizonyosan több alkalmazási hibára is fény derül”, a kormányfő szerint azonban eddig senki nem alkotott tökéletes reformcsomagot.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!