Jöhet az új Orbán-kormány

Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét, jelenlegi miniszterelnököt kérte fel az új magyar kormány megalakítására a köztársasági elnök hétfőn. Orbán Viktor elfogadta a felkérést.

2014. május 05., 18:292014. május 05., 18:29

Áder János Budapesten, a Sándor-palotában jelentette be döntését, miután hivatalában fogadta az áprilisi országgyűlési választáson győztes pártszövetség kormányfőjelöltjét. Az államfő újságírók előtt emlékeztetett arra, hogy április 6-án a magyar választópolgárok immáron a hetedik szabad választáson döntöttek, az eredmény mindenki számára ismert. A jogorvoslati eljárások befejeződtek, a Kúria április 28-án meghozta az ügyben az utolsó döntését, így a választások végeredménye jogerős – tette hozzá.

Áder János ismertette: az alaptörvény a köztársasági elnököt hatalmazza fel arra, hogy a parlament alakuló ülésén javaslatot tegyen a miniszterelnök személyére. Közölte, hétfőn felkérte Orbán Viktor az új kormány megalakítására, kedden pedig a parlament alakuló ülésén ezt a javaslatát hivatalos formában, az alkotmányos előírásoknak megfelelően megteszi.

Orbán Viktor azt mondta, a felkérésre határozott igennel válaszolt. Az államfőnek azt is elmondta, kivételes megtiszteltetésnek tartja, hogy a magyar emberek harmadik alkalommal is megbízták az ország kormányzásának feladatával.

Kijelentette, büszke arra, hogy még négy évig szolgálhatja hazáját és mindent meg fog tenni a következő négy évben is azért, hogy kivívják a magyaroknak a tiszteletet itthon és a világban egyaránt. Minden másról a miniszterelnöki eskütételt követően beszél – jegyezte meg.

A nap folyamán egyébként alakuló ülést tartott a Fidesz–KDNP frakciója. A képviselőcsoportot továbbra is Rogán Antal vezeti. Rogán amúgy hétfőn bejelentette: a Fidesz és a KDNP május 10-ét javasolja a kormányfő megválasztásának időpontjául, az Országgyűlés elnökének pedig ismét Kövér Lászlót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés