
Gyulafehérváron ünnepelte Klaus Johannis december 1-jét, a románság ünnepét, ahol beszédében a társadalom tagjai közötti bizalom erősítésének fontosságára hívta fel a figyelmet.
2014. december 01., 16:512014. december 01., 16:51
Johannis hangsúlyozta, hogy Romániának olyan nemzeti célokra van szüksége, mint pozíciójának erősítése Európában, a régiók közötti különbségek csökkentése, Európához való csatlakozása az infrastrukturális hálózaton keresztül, az oktatás színvonalának javítása és a közintézmények megreformálása.
Románia ezen a napon ünnepli az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlést, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését. Johannis emlékeztetett, hogy négy év múlva a századik évfordulóját ünneplik ennek a történelmi pillanatnak, és a centenárium szükségessé teszi a nemzeti célok követését.
„Az állandó gyanakvás, a kétely, a félelem és a bizonytalanság eltávolítottak egymástól, azt tették, hogy ellenfelet lássunk abban, aki partner lehetett volna, távol maradtunk, holott aktívan részt vehettünk volna, tartózkodóvá tettek, miközben építhettünk volna, egyedül dolgoztunk, s közben csapatban dolgozhattunk volna” – hangoztatta Johannis.
A megválasztott államelnök a pártoknak is üzent. Kijelentette, hogy a politikai csatározásokon túl minden politikai erőnek az a kötelessége, hogy a nemzeti célokat kövesse. „A személyes célok nem kerekedhetnek felül a közös célokon” – emelte ki. Hozzátette: az állampolgárokkal együtt ismét fel akarja fedezni a nemzeti egység gondolatát.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!