
A Törökországgal bevándorlási ügyekben folytatott európai uniós együttműködés javításának fontosságát hangsúlyozta brüsszeli közös nyilatkozatában Klaus Johannis román államfő és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.
2015. október 15., 16:532015. október 15., 16:53
Az EP-elnök az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt folytatott megbeszélést román vendégével.
A sajtónak nyilatkozva Johannis egyebek között kiemelte, hogy a menekültválság ellen annak gyökerénél kell hatékonyan fellépni, így nagyon fontos, hogy segítsék azokat az országokat, ahonnan a menekültek elindulnak.
Szintén kiemelt figyelmet kell fordítani azokra az országokra, amelyeken keresztül vezet a menekültek útja az EU felé – tette hozzá, Törökországot említve név szerint. A menekültek mozgásának hatékonyabb ellenőrzését a jobb együttműködés révén lehet elérni – szögezte le a román államfő.
Schulz nem sokkal korábban nyilatkozott arról, hogy „intenzív” közös munkát kell folytatni Törökországgal, most pedig ezt kiegészítette azzal, hogy a szóban forgó országoknak szükségük van az unió támogatására.
Mint Johannis elmondta, kitértek a schengeni övezet hatékony működésének fontosságára is, beleértve a külső határok ellenőrzését, illetve az övezeten belüli mozgásszabadság megőrzését. Külön méltatta a román államfő, hogy Schulz megerősítette: Romániának helye van a schengeni zónában.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!