
Egy héttel meghosszabbították a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató jelentkezési határidejét.
2015. február 17., 20:592015. február 17., 20:59
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Hagyományok Háza közös vetélkedőjének harmadik évadára február 22-éig jelentkezhetnek a versenyzők. A Hagyományok Háza hétfői közleménye szerint a gyerekeknek meghirdetett, ősszel induló új szériára eddig összesen 467 produkció jelentkezett, ami több mint 2200 fiatalt jelent.
A február 15-ei eredeti jelentkezési határidőig legtöbben az énekes szólista kategóriában regisztráltak, de szép számmal jelentkeztek néptáncegyüttesek, táncospárok és táncos szólisták is. A jelentkezések háromnegyede Magyarországról érkezett, a határon túli jelentkezők közül pedig a legtöbben, hetvenen Erdélyből adták le a nevezésüket. Több egyesület, illetve szülő jelezte ugyanakkor, hogy még nem véglegesítették regisztrációjukat. Ők, illetve azok, akik csak mostanra döntötték el, hogy részt vennének a megmérettetésen, február 22-én éjfélig postán, e-mailen és online még regisztrálhatnak.
Az MTVA és a Hagyományok Háza január elején hirdette meg a tehetségkutató harmadik, 6 és 14 év közötti gyerekeknek szóló évadát, ezúttal is népzene és néptánc kategóriákban, ezen belül is énekes és hangszeres szólisták, énekegyüttesek, zenekarok, táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek számára. A fiatalok autentikus magyar népzenei és néptáncos produkciókkal nevezhetnek be.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!