
Japán sztrájkba kezdtek kedden a postások, az akcióhoz országszerte közel 20 ezer alkalmazott csatlakozott.
2014. május 13., 16:422014. május 13., 16:42
Matei Brătianu országos szakszervezeti vezető rámutatott: az alkalmazottak a munkaidő alatt fehér karszalaggal jelezték a Román Posta vezetőségének, hogy elégedetlenek a vállalat irányításával, a már múlt héten elkezdett tüntetéssorozatot pedig a továbbiakban más jellegű akciókkal folytatják. Brătianu elmondása szerint, ha az illetékesek nem teljesítik sürgősen követeléseiket, még ezen a héten éhségsztrájkba kezdenek Bukarestben.
„Az első napon öt–hat szakszervezeti taggal utazunk a fővárosba, a továbbiakban pedig a posta megyei szervezeteinek vezetői – körülbelül 40 személy – csatlakoznak hozzánk. Arra számítunk, hogy az éhségsztrájkban nyolcvan–száz alkalmazott is részt fog venni” – magyarázta Brătianu.
A postásokat tömörítő érdekvédelmi szervezet elnöke emlékeztetett: a beosztottak 20 százalékos béremelést, a túlórák kifizetését, 1500 levélkézbesítői állás betöltését, valamint Ion Smeeianu, a Román Posta vezérigazgatójának és Rosita Alexe ügyvezető igazgatónak a lemondását követelik.
Az alkalmazottak amiatt is elégedetlenek, hogy a kézbesítői vállalat az egyenruhát, a táskát és az üzemanyagot sem fizeti, minden munkaköri költséget saját zsebből kell állniuk.
Victor Ponta miniszterelnök kedden a Román Posta vezetőségével folytatott párbeszédre szólította fel a szakszervezeti vezetőket, a kormányfő szerint ugyanis ennek hiánya akár a vállalat csődjéhez is vezethet.
„A postások egy olyan vezetőséggel elégedetlenek, amelynek tagjait kormányrendelet alapján neveztük ki. A két félnek föltétlenül asztalhoz kell ülnie, ellenkező esetben hamarosan olyan helyzet alakul ki, ami a posta bezárásához fog vezetni, holott a szakszervezeti vezetőknek is érdekük megmenteni a vállalatot. Mindkét féltől higgadtságot várok el” – fogalmazott Ponta.
A miniszterelnök számára ugyanakkor érthetetlen volt, hogy az alkalmazottak a posta vezetőségével elégedetlenek, vasárnap mégis a kormányépület előtt tiltakoztak. „A szakszervezeti tagoknak el kellene dönteniük, hogy ki ellen tiltakoznak. Az a benyomásom, hogy a vasárnapi akció inkább a választási kampány része volt” – vélekedett Ponta.
A postások már napokkal ezelőtt elkezdték országos szintű tiltakozó akciójukat: múlt szerdán több mint 150 alkalmazott tüntetett Bukarestben az intézmény székhelye előtt, ezzel párhuzamosan pedig több erdélyi megyeszékhelyen a prefektúra épülete előtt tiltakoztak a szakszervezeti tagok. Az érintettek vasárnap ismét tüntettek a fővárosban, a kormány épülete előtt több mint 2500-an gyűltek össze az egész országból.
Az akción résztvevő alkalmazottak főként a rendkívül alacsony bérekre panaszkodtak: elmondásuk szerint egyesek napi hat órás munkaidő után alig 300 lejt keresnek, míg Ion Smeeianu vezérigazgató havi jövedelme 11 ezer euró.
Matei Brătianu nemrég arról is beszámolt, hogy miközben a postai alkalmazottak bére ebben az évben tíz százalékkal csökkent, a vezetőség juttatása átlagosan 18,5 százalékkal emelkedett.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!