Januárban lesz tárgyalás az új IMF-hitelről

A bukaresti hatóságok januárban tárgyalnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az új hitelmegállapodásról, amit 2013-ban szeretnének megkötni – közölte Florin Georgescu pénzügyminiszter.

2012. november 11., 19:002012. november 11., 19:00

A tárcavezető szerint az IMF jelenleg Bukarestben tartózkodó küldöttsége január közepén tér vissza Bukarestbe, amikor már készen lesz a jövő évi költségvetés-tervezet. A büdzsét ugyanis a december 9-i parlamenti választások után felálló kormány fogja kidolgozni. Ekkor fognak tárgyalni az újabb szerződés feltételeiről.

Traian Băsescu államfő csütörtökön jelentette be az IMF Bukarestben tartózkodó küldöttségével való tárgyaláson: Románia újabb hitelmegállapodást akar kötni 2013-ban az IMF-fel, miután ő megállapodásra jutott ebben a kérdésben a kormánnyal és a központi bankkal. Băsescu szerint az újabb hitelszerződés egy vagy két évre szól majd. Románia a 2009-es készenléti hitelmegállapodás után 2011-ben kötötte meg második, 3,6 milliárd euró értékű hitelszerződését a nemzetközi pénzintézettel, ami 2013 tavaszán jár le. Ez elővigyázatossági típusú, a román hatóságok ismét hasonlót kötnének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés