Ítélethozatali bűvészmutatvány

Ítéletet ígért, alig 15 perces jogi „performanszot” hozott a Mikó-per csütörtöki tárgyalása a bukaresti Legfelsőbb Bíróságon. A fórum ugyanis megkérdőjelezte saját ítélethozatali jogosultságát, az ezután nyilvánosságra kerülő döntés pedig minden bizonnyal visszautalja az ügyet a ploiești-i ítélőtáblához.

Csinta Samu

2013. október 10., 13:242013. október 10., 13:24

2013. október 10., 16:512013. október 10., 16:51

„Súlyos\" alakok és a család apraja-nagyja alkotta kíséretek népesítették be csütörtökön reggel a Legfelsőbb Bíróság udvarát és előcsarnokát. A látvány a rutinos bíróságra járók előzetes véleményét látszott alátámasztani: a „bilincses” ügyek tárgyalása élvez elsőbbséget, a többiekre csak később kerül sor. Ezért aztán a zsúfolt és kőkorszaki hangosítással ellátott tárgyalóteremben alig hittünk a fülünknek, amikor az véltük hallani, hogy néhány vádlott késlekedése miatt és az ügy kiemelt társadalmi fontosságára való tekintettel a 11-es számú dosszié következik: a Mikó-ügy.

A létszámolvasáskor kiderült, hogy a vádlottak közül csak a restitúciós bizottság hajdani, az igazságügyi minisztériumot képviselő tagja, Silviu Clim van jelen. A többieket – az első fokon hároméves letöltendő börtönbüntetésre ítélt Markó Attila, volt kisebbségügyi államtitkárt és az Erdélyi Református Egyházkerület akkori jogtanácsosát, Marosán Tamást – Eugen Iordăchescu ügyvéd képviseli. Értesüléseink szerint a tárgyalás órájában Markó Attila Strasbourgban, Marosán Tamás pedig Magyarországon tartózkodott. Iordăchescu mellett az egyházkerület jogi képviselője, Kapcza Mikolt Krisztina ügyvéd jelent még meg a védelem részéről.

Az ülésvezető bíró elöljáróban jelezte: a testületben felmerült az ítélethozatali illetékesség kérdése. Ezek után mindkét ügyvédben benne szorult az előkészített védőbeszéd, az ügyész pedig meglehetősen zavaros módon, tárgyi tévedéseket is elkövetve – az első fokú ítéletet hozó buzăui bíróságot is emlegetve – igyekezett értelmezni a helyzetet, ám a bíró rövid úton leintette. Ezek után azzal zárta le a tárgyalást, hogy a testület megvizsgálja, fennáll-e a Legfelsőbb Bíróság negatív ítélethozatali jogosultsági dilemmája. Sommás indoklásként azt fogalmazta meg, hogy bár a perrendtartás szerint parlamenti képviselő ügyét a Legfelsőbb Bíróságnak kell tárgyalnia, Markó Attila még mandátumszerzés előtt hajtotta végre azokat a cselekedeteket, amelyekkel vádolják.

A fordulat szemmel láthatóan mindenkit alaposan meglepett. A két ügyvéd úgy prejudikált, hogy a bíróság minden bizonnyal visszautalja az ügyet a ploiești-i ítélőtáblához. „Átdobták a döglött macskát a kerítésen” – fogalmazott igen érzékletesen Kapcza Mikolt Krisztina. Eugen Iordăchescu szerint a fejlemény az ügy „forróságát” igazolja, úgy tűnik, mindegyik fórum igyekszik szabadulni az ítélethozatal felelősségétől.

Az ügy további várható menetrendjére két forgatókönyv is felvázolható. Az első szerint a visszautalás nyomán a ploiești-i ítélőtábla kénytelen-kelletlen kijelöli az új tárgyalási időpontot, majd egy-két kalkulálható halasztás után megszületik a bírósági döntés. A második szerint a Legfelsőbb Bíróság kompetensnek ítéli magát a döntéshozatalra, ebben az esetben új terminus kijelölése következik, s a következő tárgyaláson nyilvánosságra hozzák a határozatot. Van egy harmadik, de inkább csak elméletinek tűnő lehetőség is: ítélethozatal szempontjából a ploiești-i ítélőtábla is inkompetensnek nyilvánítja magát. Ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság öttagú bírói tanácsa jelöli ki a kompetenciákat – immár végleges módon.

Egyes szakvélemények szerint az ügyben idén már nem, csak a büntetőtörvénykönyv (btk.) 2014. február elsejei életbe lépése után születik ítélet. Az új btk. a jelenleginél nagyságrendekkel „szelídebben\" rendelkezik a Mikó-per vádlottai esetében megfogalmazott, nagy értékben elkövetett hivatali visszaélést tárgyaló ügyekben.

Az előzmények

2006-ban végleges táblabírósági döntés szögezte le, hogy a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium vagyonának tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. Ezt követően az egyház visszaigényelte a Konsza Samu utcában lévő egykori tanári lakásokat is, amelyeket az ingatlankezelő a kilencvenes években adott el az akkori bérlőknek. Az egyház az adásvételi szerződések megsemmisítését is kérte a bíróságtól. A tulajdonosok – idős Benedek Levente és Fehér Zoltán – ezt követően előbb a püspökséggel kezdeményeztek tárgyalást, majd annak sikertelenségét követően a rendőrséghez, majd az ügyészséghez, végül a Korrupcióellenes Hatósághoz (DNA) folyamodtak. Feljelentésük indoklása szerint az iskolaépület az iskola kizárólagos tulajdona volt, nem az egyház pénzéből épült, hanem állami és közösségi alapokból, az egyház pedig csak „felügyelte az oktatási folyamatot”. Ezért az iskolaingatlant a jogutód iskolának kellett volna visszaszolgáltatni, nem pedig az egyháznak. Ennek alapján a tanári lakásokat is az állam birtokolta, következésképpen a hajdani bérlők törvényesen vásárolták meg azokat. A DNA több személy ügyében indított vizsgálatot, a kör végül Silviu Climre, Markó Attilára és Marosán Tamásra szűkült, akiket előbb okirat-hamisítással vádoltak, majd hivatali visszaéléssel. Utóbbi szerint bár restitúciós bizottsági tagokként tudniuk kellett, hogy az ingatlan nem az egyházé, mégis pozitív döntést hoztak. Az ügyészség nagy értékben elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat ellenük, a vádirat szerint érvénytelen dokumentumok alapján szolgáltatták vissza az ingatlant a református egyháznak, 1,3 millió lejes kárt okozva ezzel az államnak. A buzăui bíróság 2012-ben első fokon hivatali visszaélés miatt három év börtönbüntetésre ítélte a három vádlottat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
Hirdetés