Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: továbbra is szükség lesz az írásos nyilatkozatra, ha elhagyjuk a településünket

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

A szükségállapot megszűntétől, vagyis május 15-étől lakott településen belül szabadon, írásos nyilatkozat nélkül közlekedhetünk, a település elhagyásához azonban továbbra is szükségünk lesz saját felelősségű nyilatkozatra – jelentette be kedden délután Klaus Iohannis államfő.

Székelyhon

2020. május 12., 17:252020. május 12., 17:25

2020. május 12., 20:312020. május 12., 20:31

Mint Iohannis ismertette, mindezek mellett kötelezővé válik a zárt helyeken a maszkviselés és a távolságtartás, így vásárláskor, vagy tömegközlekedési eszközökön utazva is maszkot kell viselnünk. Hangsúlyozta:

nem ajánlott, hanem kötelezővé válik a távolságtartás is a polgárok között, elmondása szerint az embereknek két karnyi távolságot, másfél métert kell fenntartaniuk egymás között nyilvános helyeken.

Hirdetés

Iohannis arról is beszélt, hogy bár nincs itt az ideje a lazításnak, de részben újraindul a kereskedelem:

megnyílhatnak például olyan üzletek, amelyek közvetlen bejárattal rendelkeznek.

Ezen túlmenően működhetnek május 15-étől a szépségszalonok, múzeumok, a hatóságok pedig ajánlják az önkormányzatoknak a parkok megnyitását. Az államfő ismertetése szerint a kijárási tilalom részleges megszűntével

a településeken belül nem lesz már szükség péntektől az írásos nyilatkozatra.

Ezzel egy időben a településen kívüli kijárás esetén továbbra is fennmaradnak a korlátozások, néhány kivétellel. Iohannis felsorolása szerint május 15-e után munkavégzés, mezőgazdasági teendők, egyéni sporttevékenység (például kerékpározás) esetén elhagyhatjuk a lakótelepülésünket, de továbbra is szükség lesz a saját felelősségre kiállított írásos nyilatkozatra.

Az államfő leszögezte:

a hívek jelenlétében zajló templomi szertartások, istentiszteletek csakis a szabad ég alatt, a templom udvarán folytatódhatnak, a híveknek maszkot kell viselniük, és tartaniuk kell a másfél méteres távolságot.

Ezeket a megszorításokat a további könnyítések során feloldhatják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
Hirdetés
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
2026. február 06., péntek

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit

A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit
Hirdetés