Interaktív korrupciós térképet hoztak létre

Bukarest az ország legkorruptabb térsége, a fővárost pedig Máramaros, Bákó és Krassó-Szörény megye követi – derült ki a Romániai Akadémiai Közösség (SAR) és a Tiszta Románia (România Curată) nevű civil kezdeményezések közös elemzéséből. 

2015. április 16., 18:072015. április 16., 18:07

A szervezetek az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2010 és 2014 között kiadott hivatalos közleményei alapján állították össze a korrupciós térképet, amely szerint a négy év alatt 2143 ügyben ítélték a vádlottakat felfüggesztett börtönbüntetésre, 982 esetben pedig letöltendő szabadságvesztést kaptak az érintettek.

Alina Mungiu Pippidi, a SAR elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón rámutatott: tapasztalataik szerint „a fontos tisztséget betöltő személyeket inkább felfüggesztett börtönbüntetésre, míg a lényegtelen pozícióban dolgozó »egyszerű halandókat« letöltendőre ítélik”. Egy másik szembeszökő adat, hogy az említett időszakban különösen sok elöljárót – 56 polgármestert és 16 alpolgármestert – ítéltek el megvesztegetési ügyekben.

„Egyértelműen jellemző a korrupció a településvezetőinkre, akiket ennek ellenére újra és újra megválasztanak a polgárok – mivel nincs jobb alternatívájuk. Nyilvánvaló összefüggést találtunk a jogerős ítéletek száma és a szavazási kedv mértéke között: a korruptabb településeken és megyékben egyre kevesebben élnek voksolási jogukkal, hiszen a lakosok valószínűleg úgy érzik, úgysincs választásuk. A jelöltek hiába jelölik magukat más és más pártok színeiben, ha ugyanolyan törvénytelenül viselkednek” – hívta fel a figyelmet Alina Mungiu Pippidi.

Az interaktív korrupciós térkép a www.romaniacurata.ro honlapon érhető el: az érdeklődők részletesen tanulmányozhatják, hogy az egyes megyékben hány személyt ítéltek el jogerősen, közülük hányan dolgoztak a közszférában, mekkora a büntetések átlagosa hossza, illetve átlagosan mennyi ideig tartottak a bírósági perek.

A SAR elnöke hangsúlyozta: szeretnék egy országos hálózatként a polgárok elé tárni a korrupciós ügyeket, mert igazán csak ebben a formában lehet követni, hogy mennyire elharapódzott a jelenség, illetve mennyire hatékony a megvesztegetések elleni harc – mindez elveszik, ha csak az egyéni helyzeteket vizsgáljuk.

„A korrupciót nem individuálisan kell megfékezni, hanem szervezetileg: mindig lesznek emberek, akik csúszópénzt fogadnak el vagy adnak, de a cél, hogy erkölcsileg helytálló rendőrségünk, adóhatóságunk stb. legyen” – fogalmazott Alina Mungiu Pippidi.

Erdélyben Máramaros (161), Krassó-Szörény (76), Arad (65), Bihar (61) és Szatmár megyében (58) született a legtöbb korrupciós ítélet, míg Szilágy megye „teljesített a legjobban”, ahol két személy kapott felfüggesztett börtönbüntetést.

A Székelyföldön is viszonylag kevés megvesztegetési ügyről számolt be a DNA: Hargita megyében 17, míg Kovászna megyében 18 esetben született jogerős ítélet, ezek nagy része pedig felfüggesztett börtönt volt. Maros és Kolozs megye ennél több munkát adott a korrupcióellenes ügyészeknek: előbbiben negyven, utóbbiban pedig már 90 jogerős döntést hozott a bíróság, ezek 20–30 százaléka pedig letöltendő börtönt jelentetett a vádlottaknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés