
Előbb-utóbb kiderül, hogy mennyi az annyi. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Nem fognak csökkenni a fizetések, ezek vagy a jelenlegi szinten maradnak, vagy nőnek – írja az Agerpres hírügynökség Mihai Tudose miniszterelnök pénteki dévai nyilatkozatára hivatkozva.
2017. október 20., 18:552017. október 20., 18:55
2017. október 20., 18:552017. október 20., 18:55
A kormányfőt arról kérdezte a sajtó,
„Semmi esetre sem csökkenek a fizetések, ezek vagy a jelenlegi szinten maradnak, vagy nőnek” – válaszolt a miniszterelnök. Hozzátette, a munkáltatói szövetségekkel folytatott tárgyalások során megállapodtak, hogy – akárcsak az állami szektorban – a versenyszférában is
amelyeket eddig a munkáltató fizetett. „Erre feltétlenül szükség van, mert egyre nehezebb jó munkaerőt találni, és a meglévő személyzet megtartása prioritást jelent minden épeszű vállalkozó számára” – jelentette ki Tudose.
Arra a felvetésre, miszerint az intézkedés nyomán egyes munkáltatók csökkenteni fogják a fizetéseket, a miniszterelnök azt mondta, a versenyszférában tevékenykedő munkáltatók ezt „eddig is megtehették volna”.
„Nem, ők arra fogják használni ezt a mechanizmust, hogy ösztönözzék az alkalmazottaikat. A nettó bérek semmiképpen sem fognak csökkenni” – nyomatékosította Tudose. A miniszterelnök ugyanakkor megerősítette, hogy
ahogyan azt a kormányprogram is előírja.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!