
Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár nem vesz részt a vasárnapra tervezett verespataki megmozduláson, és ez korábban sem állt szándékában, neve előzetes egyeztetés nélkül került a programba – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
2014. május 09., 21:522014. május 09., 21:52
2014. május 09., 21:532014. május 09., 21:53
Az ügy előzménye, hogy egy verespataki szakszervezet még csütörtökön nyílt levélben kérte a román külügyminisztériumot arra, hogy foglaljon állást Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkár (képünkön) vasárnapra tervezett verespataki látogatása ellen.
A magyar államtitkárt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hívta Verespatakra a ciántechnológiás bányászat elleni vasárnapi tiltakozó akcióra. Illés Zoltán felszólalása szerepel a megmozdulás nyilvánosságra hozott programjában.
A román külügyminisztérium pénteken szóbeli jegyzékben kért magyarázatot Magyarország bukaresti nagykövetségétől azzal kapcsolatban, hogy a környezetvédelmi államtitkár is szerepel a vasárnapra tervezett verespataki tiltakozó megmozdulás programjában.
Verespatakon és környékén 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar ciántechnológia alkalmazásával kitermelni a Roșia Montană Gold Corporation nevű kanadai-román társaság.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!