
Fotó: Biró István
Bármelyik pillanatban megérkezhet az Európai Bizottság jóváhagyása az általános romániai közlekedésfejlesztési tervre – nyilatkozta Ioan Rus közlekedési miniszter szerdai Kolozs megyei terepszemléjén.
2015. április 15., 21:352015. április 15., 21:35
A tárcavezető kifejtette: abban bízik, hogy a brüsszeli testület a lehető leghamarabb rábólint a kormány tervére, és legkésőbb május végéig eljuttatja hivatalos beleegyezését. Hozzáfűzte: az EB valamennyi észrevételére válaszolt a szaktárca, így a végső jóváhagyást követően aláírhatják a romániai infrastruktúra nagyszabású fejlesztéséről szóló programot.
Rus kijelentette, ha ezeket maradéktalanul gyakorlatba tudnák ültetni, négy éven belül megvalósulhat a történelmi régiók között a közúti és vasúti összeköttetés. Szerinte 2016-ban elkészül a Torda és Szászsebes közötti autópálya, a teljes észak-erdélyi sztráda Brassótól Borsig 2017–2018-ben lehet kész, és hamarosan elkezdik építeni a Piteşti–Nagyszeben- és a Comarnic–Brassó-sztrádaszakaszokat.
Ioan Rus arra is kitért, hogy az uniós forrásokon kívül az állam 7 milliárd eurót különített el az infrastruktúra fejlesztésére, a master plan összesen hét nemzetközi repülőteret, tíz dunai kikötőt és tizennégy intermodális közlekedési csomópontot foglal magába. „A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére szánt uniós források 58-59 százalékát hívtuk le, remélhetőleg ezt 80 százalék fölé tudjuk tornászni” – nyilatkozta Rus.
A minisztert elkísérő Corina Creţu regionális fejlesztésért felelős román EU-biztos eközben arról beszélt, hogy az infrastruktúra-fejlesztési programra az Unió 9,5 milliárd euró támogatást nyújt Romániának. Kifejtette: az Európai Bizottság számára a prioritást a fő európai közlekedési folyósoknak az ország autópályáival történő összeköttetése jelenti.
A Torda–Szászsebes-autópálya a négyes páneurópai folyosót köti majd össze az észak-erdélyi autópályával, a sztráda összesen 70 kilométer hosszú, és összesen négy külön szakaszban építik fel. A beruházás értéke 440 millió euró, a 2014-ben elkezdett munkálatokat 2016-ban kell befejezni.
A közlekedési stratégia szerint 2030-ig Romániának 656 kilométer autópályát és 2226 gyorsforgalmi utat kellene megépítenie. A hangzatos tervben több autópálya-szakasz szerepel, így a Szeben–Brassó 103 kilométeres szakasz mellett a Ploieşti–Comarnic- (49 km), Craiova–Piteşti- (115 km), a Comarnic–Brassó- (54 km), a Brassó–Bákó- (158 km ) szakasz szerepel, míg az észak-erdélyi autópálya meg nem épített szakaszai közül csak a 177 kilométeres Gyalu–Bors része a master plannak. A közlekedési tárca számításai szerint az autópályákat érintő beruházások értéke 6,28 milliárd euró plusz áfa.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!