Honosítás: Németh Zsolt cáfolja a visszaéléseket

A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.

2014. szeptember 25., 17:452014. szeptember 25., 17:45

A képviselő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes, zárt ülésén, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást a résztvevők.

Németh Zsolt kiemelte: teljesen megalapozatlanok azok az – először az Index hasábjain megjelent – híradások, amelyek szerint több tízezren szereztek volna hamis állampolgárságot, oroszok, ukránok, szerbek.

Az elmúlt négy évben 660 ezer kérelmet adtak be, és 630 ezer állampolgárságot adtak ki, mintegy 22 ezer kérelmet utasítottak el – ismertette. Ez utóbbi szám alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar állam, a magyar belügyi, külügyi szervek képesek arra, hogy hatékonyan kiszűrjék a visszaélőket – mondta. Ahol pedig valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek; az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, és eddig 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot – közölte.

A külügyi bizottság elnöke elmondta: az érintett szervek komoly szakértői munkát végeznek, az okmányokkal és a nyelvtudással kapcsolatban is komoly vizsgálatot folytatnak le. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem szükséges a jogszabályok szigorítása, módosítása, hanem folyamatosan biztosítani kell a jogalkalmazás feltételeit, hogy a belügyi, illetve a külügyi szervek képesek legyenek ellátni munkájukat. Németh Zsolt határozottan kijelentette: nincs tízezres nagyságrendben hamis állampolgárság, a probléma az, hogy bizonyos politikai erők a határon túli magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt.

A fideszes politikus kiemelte: folytatni akarják a nemzetegyesítés folyamatát, hogy a külhoni magyaroknak több évtizedes álmuk valósulhasson meg azáltal, hogy magyar állampolgárságra tehetnek szert.

A bizottsági ülés után a sajtónak is kiosztottak egy, a Belügyminisztérium tájékoztatóját, amelyben a 2011-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás statisztikái, tapasztalatai olvashatók. Az egyszerűsített honosítási kérelmek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – szoros együttműködésben valamennyi társszervvel – következetes és szigorú ellenőrzést folytat annak érdekében, hogy kiszűrje a visszaéléseket, és az esetek döntő hányadában a jogsértésnek következménye van.

A hatóságoknak vannak információi arról, hogy egyes közvetítők és ügyvédek a ügyfeleket megtévesztve, pénzért állampolgárságot ígérnek, azonban ezek a kérelmek el sem jutnak a hatósághoz, mivel azokat csak személyesen lehet benyújtani – olvasható a tájékoztatóban.

Kárpátaljára, majd Kolozsvárra látogat Orbán Viktor
Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-vel.
Elmondta: a magyar kormány segítségével felújított főiskola tanévnyitó ünnepélyét a beregszászi református templomban tartják a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek, tagjainak részvételével. A miniszterelnök és helyettese külön megbeszélést is folytat Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével és alelnökeivel. A tárgyaláson a kárpátaljai magyarság helyzetéről lesz szó, valamint arról, Magyarország milyen további segítséget tud nyújtani az Ukrajnában élő magyaroknak – közölte Havasi Bertalan.
Orbán Viktor jövő héten Kolozsvárra látogat. A kormányfő csütörtökön érkezik Kolozsvárra, ahol pénteken felavatja a Református Kollégium új épületét, melyben tanévkezdéskor indult el a magyar nyelvű szakoktatás. Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is felkeresi, és magyar politikai szervezetek vezetőivel találkozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés