
A Föld jövője dől el a párizsi klímacsúcson – jelentette ki Francois Hollande francia államfő hétfőn a Párizs környéki Le Bourget-ban az ENSZ 21. klímakonferenciáját megnyitó beszédében. Arra kérte a nyitónapon megjelent mintegy 150 állam- és kormányfőt, hogy ne okozzanak csalódást a rendezvény jelentette „hatalmas remények” után.
2015. november 30., 17:072015. november 30., 17:07
2015. november 30., 17:082015. november 30., 17:08
A francia köztársasági elnök történelminek nevezte a konferenciát, és arra szólított fel, hogy a készülő globális klímavédelmi egyezmény „egyetemes és kötelező érvényű legyen”. Az Egyesült Államok részéről John Kerry külügyminiszter a konferencia előtt már előzetesen jelezte, hogy hazája nem szeretne jogilag kötelező érvényű megállapodást aláírni.
„A legnagyobb kihívás, hogy a versenyalapú globalizációról áttérjünk az együttműködésen alapuló globalizációra. Az Észak és Dél, az ember és a természet közötti partnerségre. Párizs ehhez nyújt kivételes alkalmat” – fogalmazott a francia elnök, hozzátéve, hogy december 12-én megállapodásra kell jutni Párizsban”.
Álláspontja szerint egy „jó és nagy megállapodás” három feltételen múlik. Először is hiteles feladatokat kell felvázolni ahhoz, hogy a légkör felmelegedése 2, sőt 1,5 fok alatt tartható legyen. Másrészt „szolidáris választ kell adni az éghajlati kihívásra”, harmadrészt pedig egyetlen állam sem vonhatja ki magát a saját kötelezettségvállalásai alól, még akkor sem, ha a fejlődési igényeiket is figyelembe vesszük – részletezte Francois Hollande. „A fejlett országoknak vállalniuk kell a történelmi felelősséget, ők azok, amelyek éveken át a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátották ki. A feltörekvő országoknak fel kell gyorsítaniuk az energetikai átmenetet, a fejlődő országokat pedig támogatni kell a klímahatásokhoz való alkalmazkodásban” – mutatott rá a francia elnök.
„A jóérzés, a szándéknyilatkozatok nem lesznek elegendők. Határvonalhoz értünk, Párizsnak egy alapvető átalakulás kezdetének kell lennie” – hívta fel a figyelmet Hollande, aki szerint a világ békéje forog kockán, mert a „felmelegedés konfliktusokat hordoz magában (...) olyan migrációkat okozhat, amelyek több menekültet indítanak útnak, mint a háborúk”.
Ezzel párhuzamosan a francia elnök szerint megvan annak a veszélye, hogy az államok nem tudják a lakosságuk alapvető igényeit kielégíteni az éhínség, a vidék exodusa vagy az összecsapások kockázata mellett, azért, hogy az emberek olyan, egyre ritkább javakhoz jussanak, mint például az ivóvíz. „Néhány nap alatt néhány évszázadról fogunk dönteni. A legnagyobb veszély nem az, hogy a célunk nem elég ambiciózus, és hogy azt nem érjük el, hanem az, hogy túl kicsiny és hogy elérjük” – mondta Francois Hollande. „A falhoz értünk. Ez a fal az önzéseinkből, a félelmeinkből, a belenyugvásainkból épült” – vélte a francia államfő.
A december 11-ig tartó találkozó célja, hogy a világ országai most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld légkörének felmelegedését két Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
szóljon hozzá!