
Megéri a tantárgyversenyeken résztvenni és dobogós helyen végezni, hiszen nagyobb értékű ösztöndíj jár ezért a jövőben. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Az iskolai ösztöndíjak emelését írja elő az új oktatási törvénytervezet, amely ugyanakkor arra is lehetőséget nyújt a rendkívüli eredményeket elérő tanulóknak, hogy két tanévet egy iskolai év alatt járjanak ki – jelentette ki a tanügyminiszter hétfőn, a tervezetet ismertető sajtótájékoztatóján.
2023. február 27., 18:002023. február 27., 18:00
Ligia Deca elmondta, a tervezet szerint az érdemösztöndíj havi 200 lejről 450 lejre nő – ismerteti az Agerpres.
A teljesítmény-ösztöndíjat kiválósági ösztöndíjnak fogják nevezni, és azok részesülnek benne, akik az országos vagy a nemzetközi tantárgyversenyeken díjazást érnek el.
Azok a diákok, akik az országos sportszövetségek által szervezett olimpiai sportágakban érmet nyernek, érdemösztöndíjat kapnak – számolt be a tanügyminiszter.
Ligia Deca arról is tájékoztatott, hogy mind az elméleti, mind a műszaki, mind pedig a tehetséggondozó oktatást biztosító gimnáziumi osztályokból egyenlő eséllyel lehet majd egyetemre jelentkezni.
A duális szakképzést oly módon reformálják meg 2027-ig, hogy az a munkáltatókkal szoros együttműködésben történjék, és az egyetemi oktatásra is kiterjesztik – mondta még a tárcavezető.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
szóljon hozzá!