
Tetőcsere Székelyföldön a Nyugat-Európában megkeresett és hazautalt pénzből
Fotó: Veres Nándor
Hatalmas összeget, mintegy 3 milliárd eurót utaltak haza tavaly a külföldön dolgozó romániaiak – derül ki az Eurostat nemrég közzétett összeállításából. Eközben az országban munkát vállaló külföldiek mindössze 300 millió eurót juttattak ki Romániából, ami végső soron 2,7 milliárd eurós többletet jelentett az országnak.
2019. november 30., 16:302019. november 30., 16:30
2019. november 30., 16:482019. november 30., 16:48
Az Eurostat összeállítása szerint a külföldön dolgozók által hazajuttatott pénzmennyiség tekintetében Románia második helyen szerepel az Európai Unió tagállamai között. Mint az EU statisztikai hivatalának adataiból kiderül, 2018-ban mintegy 3 milliárd eurót, azaz több mint 14 milliárd lejt küldtek haza családjaiknak a diaszpórában élő romániaiak. Ennél többet csak a portugálok juttattak haza (3,6 milliárd eurót). A Romániában dolgozó vendégmunkások viszont a befolyt összegnél lényegesen kevesebbet, mindössze 300 millió eurót utaltak haza.
Az adatok szerint tehát egyetlen év leforgása alatt 2,7 milliárd eurós többletet könyvelhetett el Románia. Ezzel a befolyó és kimenő összegek közötti különbség tekintetében is második az ország Portugália után, ahol 3,1 milliárd eurós többletet jegyeztek. A lista ellentétes oldalán található országok ezzel szemben jelentős hiánnyal zárták az évet, mivel számos vendégmunkás dolgozik náluk, akik tetemes összegeket utaltak haza.
Az utolsó helyen álló Franciaország például 10,5 milliárd eurós hiányt könyvelhetett el, de Németországban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban is jóval alacsonyabb volt a befolyt összeg a kimenőhöz képest. Azt azonban, hogy gazdasági szempontból melyik tábor járt jobban, már nem olyan egyszerű megmondani – hívta fel a figyelmet Szabó Árpád közgazdász.
A szakember meglátása szerint
Másrészt az országba befolyt jelentős pénzmennyiség csak a fogyasztás szempontjából kedvező: a családoknak és a kereskedőknek jó, az ország azonban semmi hasznát nem érzi. „A legfőbb gond az, hogy ennek az összegnek a jelentős része a kereskedelembe megy. Ha ehelyett befektetnék ezt a rengeteg pénzt, sokkal többet profitálhatna belőle az ország. A lakosság pénzügyi és gazdasági műveltségével viszont hatalmas problémák vannak.
A saját otthonnal röghöz kötik magukat, és ezért egy jó munkahely miatt nem fognak az ország másik végébe költözni” – mutatott rá Szabó.
Magyarázatként hozzátette,
Meglátása szerint a befektetések pörgetik fel igazán egy ország gazdaságát, ezért nem tekinthető elkeserítőnek a rangsor végén szereplő országok helyzete. „Hiába, hogy a fejlett országokból eláramlik a pénz, a hozzáadott érték valójában ott marad helyben. Az épületek, amelyeket a vendégmunkások felépítettek, a gépek, szerszámok, amelyeket nekik gyártottak, s minden egyéb ott marad és elősegíti a további termelést. Románia esetében is az lenne a kedvezőbb, ha a hazautalt pénzt inkább helyben termelnék meg” – emelte ki a szakember. Zárásként arra is kitért, hogy a gazdasági hátrányok mellett szociológiai szempontból sem előnyös a hosszú távú külföldi munkavállalás, hiszen ezáltal több millió gyerek nő fel szülő nélkül, ami számos kockázatot rejt.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
1 hozzászólás