
Miközben újra harcok bontakoztak ki hétfő reggel a kelet-ukrajnai Szlovjanszk városában, az ottani tévétorony környékén, és a hatóságok erősítést küldtek az ugyancsak háborgó Odesszába, az ügyvezető ukrán államfő elismerte: nehézségekbe ütközik a szakadárok elleni terrorellenes fellépés, mert támogatja őket a helyi lakosság.
2014. május 05., 18:322014. május 05., 18:32
Egyes hírportálokon olyan tudósítások jelentek meg, hogy a szlovjanszki tévétoronynál bontakoztak ki a harcok, egy szakadár fegyveres meghalt és többen megsebesültek. Arszen Avakov belügyminiszter a kora délutáni órákban viszont arról számolt be a helyszínről tudósító újságíróknak, hogy tévétorony az ukrán katonák ellenőrzése alatt áll, és ukrán műsorokat sugároz.
Arszen Avakov szerint a harcok dél előtt körülbelül egy órával robbantak ki a Nemzeti Gárda által múlt pénteken elfoglalt város peremén, ahol a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán katonák felfedezték a szakadárok egyik búvóhelyét. Azt mondta, hogy a „terroristák” állig fel vannak fegyverezve, egyebek mellett nehéz- és nagy kaliberű fegyvereket, aknavetőket használnak.
Ponta: nincs veszélyben Románia
Románia és a román állampolgárok semmilyen veszélyben sincsenek – jelentette ki hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a védelmi minisztériumban az ukrajnai helyzet kapcsán.
Hozzátette ugyanakkor: Bukarest értékelése szerint Ukrajna és Moldova azonban veszélyben van. Leszögezte: Románia feltétlenül támogatja Ukrajna és Moldova területi integritását. A kormányfő egyúttal határozottan cáfolta, hogy az ukrajnai válság miatt a kormány a hadköteles tartalékosok mozgósítására készülne. „Nem merült föl ez a lehetőség, nincs szükség rá” – mondta a kormányfő.
Ukrán fegyveresek is meghaltak az összecsapásban, de a pontos számuk egyelőre nem ismert, egyes hírek szerint négy katona vesztette életét.
Nyolc katona megsebesült, de a szakadárok oldalán is vannak veszteségek – mondta Avakov, aki szerint az ukrán katonák mintegy 800 lázadó fegyveressel vették fel a harcot.
Az ukrán belügyminiszter sajtószolgálata arról számolt be, hogy a hatóságok erősítést küldtek Odesszába: megérkezett a Fekete-tenger partján fekvő városba a Nemzeti Gárda önkéntesekből alakult különleges egysége, hogy részt vegyen a közrend fenntartásában. Odesszában a múlt pénteken zavargások törtek ki, amelyekben 46 ember meghalt.
Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvezető államfő közben az 5. Kanal tévének nyilatkozva elismerte, hogy a kelet-ukrajnai terrorellenes művelet „bonyolódik”, tekintettel arra, hogy a térségbeli lakosok is támogatják a szakadár fegyvereseket, és előfordult, hogy az ottani rendőrök is rokonszenveznek velük. Hangsúlyozta, hogy ezekben a megyékben gyakorlatilag teljesen meg kell újítani a rendfenntartó erőket a haza védelmére kész helyi „hazafiakkal”.
Az orosz elnöki szóvivő egyébként hétfőn azt közölte, hogy az orosz külügyminisztérium jelentése szerint tömegesen sérülnek az emberi jogok Ukrajnában. Dmitrij Peszkov elmondta, az államfőnek beterjesztett emberi jogi vizsgálati anyag a 2013 novembere és ez év március vége közötti időszakot öleli fel. A jelentés alapjául az orosz, az ukrán, valamint a nyugati sajtóban megjelent információk, a jelenlegi kijevi hatalomnak és híveinek a nyilatkozatai, valamint szemtanúk beszámolói és orosz nem kormányzati szervezetek helyszíni tapasztalatai szolgálnak – közölte a szóvivő.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!