Harcok folynak a donyecki repülőtérért

Az ukrán „terrorellenes” erők állítólag a napokban „megsemmisítettek” egy elit orosz tengerészgyalogos egységet a Donyecktől északra fekvő Debalceve településnél.

Hírösszefoglaló

2014. szeptember 29., 17:002014. szeptember 29., 17:00

2014. szeptember 29., 17:012014. szeptember 29., 17:01

Az összecsapásról a térségben szolgáló katonák beszéltek az egyik ukrán televízióban. Közben a Moszkva-barát szeparatisták folytatják támadásaikat a donyecki nemzetközi repülőtér ellen, amelyet az elmúlt egy nap alatt többször is harckocsikkal lőttek.

Jurij Birjukov elnöki tanácsadó az egyik közösségi portálon hétfőn azt írta, hogy az ott szolgálatot teljesítő légi szállítású dandár hét katonája vesztette életét, kilenc pedig megsebesült, amikor a szeparatisták egyik harckocsija eltalálta páncélozott járművüket. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője azt közölte, hogy az előző egy nap alatt összesen kilenc ukrán katona esett el, és 27 sebesült meg.

Eközben a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió hétfőn sugárzott riportjából kiderült: külföldi zsoldosok is harcolnak a délkelet-ukrajnai Luhanszk megyében a kijevi hatalom ellen küzdők soraiban. Sem állampolgárságukat, sem meggyőződésüket nem titkolták az orosz tévében a hol önkénteseknek, hol légiósoknak nevezett férfiak, akik Franciaországból, Szerbiából, illetve a távoli Brazíliából érkeztek.

Eközben az orosz elnök szóvivője hétfőn közölte: Moszkva kész ellenintézkedéseket hozni, amennyiben hatályba lép az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás. Dmitrij Peszkov arra reagált, hogy előző nap Petro Porosenko ukrán államfő az 1+1 ukrán kereskedelmi televíziónak kijelentette: Kijev november elsejével teljes érvénnyel hatályba lépteti az Európai Unióval kötött és szeptember 16-án ratifikált társulási megállapodás gazdasági részét.

Az orosz vezetés az utóbbi alig két hétben többször is figyelmeztette az Európai Uniót és Ukrajnát, hogy 2016-ig semmiképpen ne érvényesítsék a szabadkereskedelmi megállapodást. Erről Moszkva korábban megegyezett Kijevvel és Brüsszellel.

Tovább tart a „Lenin-hullás”
Újabb Lenin-szobrot döntöttek le hétfőre virradóra a kelet-ukrajnai Harkiv megyében – közölte a Facebook közösségi oldalán Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója. Előző este a megye székhelyén, Harkiv város főterén, az Ukrajna egységéért tartott tömeggyűlésen a résztvevők az ország legnagyobb, mintegy 20 méter magas Lenin-szobrát döntötték le.

Az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom” vezérének emelt emlékművet daru és drótkötelek segítségével letaszították talapzatáról. Egy ember a fején megsérült, amikor az egyik sodrony elszakadt. Arszen Avakov ukrán belügyminiszter közben bejelentette, hogy az emlékmű megrongálása ügyében a vizsgálatot lezárják, mert a szobor eltávolítására Ihor Baluta, a megye kormányzója adott utasítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés